Márton Áron püspök 1939 és 1980 között, 41 évig volt főpásztora a mintegy félmillió hívőt számláló, 58 000 km2 kiterjedésű Gyulafehérvári (korábbi nevén: Erdélyi) Egyházmegyének. Írásos hagyatéka már csak ezen okból is sokak érdeklődésére tarthat számot. Ám a "székely püspök" már a kortársai szemében sem "csak" a katolikusoknak volt szellemi-lelki vezetője: írásai és beszédei más világnézetűek számára is hordoztak (és hordoznak ma is) érvényes erkölcsi és esztétikai üzenetet. Ezért kapott helyet a Székely Könyvtár sorozatban az írásaiból és beszédeiből készült válogatás.
A fiatal Márton Áron a harmincas évek ígéretes (katolikus) újságírója, írója is volt, de 1948 után a katolikus sajtó és könyvkiadás nélküli Erdélyben nem publikálhatta írásait, sőt halála után még tíz évnek kellett eltelni, míg először sajtó alá kerülhettek egyes beszédei, levelei. Bár gondosan szerkesztett körleveleit és hivatali leveleit leszámítva legtöbb itt közölt szöveg prédikációk, ünnepi beszédek alapjául szolgáló vázlat, még ezen vázlatok is nyelvi igényességre, alkotói tehetségre és elemző gondolkodásra valló kerek egész alkotások.
Aki a magyar nyelv igényes művelőjére, a szó megtartó és formáló erejében bízó szónokra kíváncsi, kövesse, hogyan alakul Márton Áron stílusa a fiatalkori expresszív kifejezésmódtól ("A világháború Európát egy irtózatos hullaházzá változtatta: kilenc millió Ábel véres teste porladozik a csataterek hantjai alatt…") az időskori, letisztult szentenciákig: "Az Úr Jézus nemcsak azt követeli a kereszténytől, hogy azonosítsa magát a szerencsétlenekkel, hanem azt is, hogy felemelje a szavát mindig, ahol megsértik az igazságot és az igazságosságot, embertársunk jogait, személyi méltóságát. És felemelje szavát akkor is, ha senki sem mer szólni."
Az sem fog csalatkozni, aki e kötetben történeti forrásokat keres a huszadik század jobb megértéséhez, olvassa bár a háborús évek köreleveleit, prédikációit, a negyvenhatos csíksomlyói beszédet vagy hivatali leveleit, melyeket a Magyar Királyi Minisztériumhoz (1944), Petru Grozához (1946), vagy éppen a Vallásügyi Osztály vezértitkárához (1968) írt.
Ha aktuális társadalmi üzeneteket vár az olvasó, ilyent is bőven talál az itt közölt beszédekben: "A világválságot sem hatalmi szóval, sem egyszerű rendszerváltoztatással nem lehet megoldani. A rend és béke kimondottan erkölcsi feladat. A kizökkent emberi életet az erkölcs alapjaira kell visszatolni, a társadalmi, az evilági, a földi berendezkedést az égben hozott törvények útmutatása szerint kell elkezdeni."
De legfőképpen azok fogják szeretni a könyvet, akik a hiteles kereszténységre vonatkozó szép és szigorú tanítást várnak tőle: "Isten a gondviselés, Ő irányítja a sorsunkat. Ami az életünkben történik, Tőle jövő üzenet, próba, segítség. És ha ezt nemcsak halljuk, hanem belevisszük az életünkbe is, akkor megváltozunk. Figyelünk arra, hogy mi jogos és mi jogtalan, mi erkölcsös és mi nem. A lelkiismeretünk érzékenyebb lesz, nyugtalanabbak leszünk, de a javunkra válik. Csökkeni fog a magabiztosságunk, a könnyelműségünk, az elvekhez való merev ragaszkodásunk, az erkölcsi gőgösségünk. Felébred a lélekben az erkölcsi lelkiismeret, s ezzel együtt a magatartás és alkotás új ereje, új gyöngédség és egyben megingathatatlan szilárdság."
A válogatás megjelenésének jóváhagyásáért e helyen is köszönetet mondunk Dr. Jakubinyi György érseknek és Dr. Marton József professzornak.