Vezértitkár Úr,
F. évi február 14-én Nenciu director adjunct Jurconi és Bíró împuternicit urak kíséretében megjelent nálam és az Ön megbízásából erélyes hangon (cu un accent energic) a következőket hozta tudomásomra:
150/ 1966 sz. alatt a rendkívüli jubileumi búcsúk ügyében kiadott körlevelemmel vétettem a kultusztörvény 25. szakasza ellen, s mivel a búcsú kiterjesztésére engedélyért közvetlenül a Vatkánhoz fordultam, vétettem a kultusztörvény 40. szakasza ellen. A Departament ezeket törvénysértésnek tekinti, és ha a körlevél végrehajtása során bárhol zavargások fordulnak elő, felelőssé tesz engem és mindazokat, akik a körlevél végrehajtásában részt vesznek; ha pedig a híveket munkájuktól vonjuk el, szabotázsnak minősítik és mint ilyen büntetik. Ugyanakkor engem utoljára figyelmeztet, hogy ha még hasonló törvénysértést követek el, a kormány felül fogja vizsgálni jogi helyzetemet.
Vezértitkár úr, számomra megnyugtató, hogy Ön csak ezeket és csak ilyen vádakat tud felhozni ellenem. Ebből is csak azt látom, hogy helyes úton, a kötelességteljesítés útján járok.
A törvény 25 szakasza az általános érdekü pásztorlevelekről (pastoralele si circularile de interes general) beszél, de ezekről sem mondja, hogy csak az Ön előzetes cenzúrájával szabad kiadni. Az én pásztorleveleim és körleveleim, melyeket nagyon ritkán és nagyon leszűkített terjedelemben kiadhatok, kizárólag egyházi, vallási és pásztorális tárgyúak, papjaimat és híveimet érdeklik, s úgy tartom, hogy azok elbírálására a püspök illetékes. Sorin inspektor úrral pedig, aki 1965 (...)-én Jurconi împuternicit úr kíséretében felkeresett és a körlevelek ügyét szóvá tette, abban állapodtunk meg, hogy körleveleimet utólag bemutatom, s e célból az expediáláskor megküldöm a Departamentnek is. Így küldöttem a kifogásolt 150/1966 sz. körlevelemet Önnek. Nem tudom feltételezni, hogy Sorin inspektor úr az Ön szándéka ellenére cselekedett volna. Annál meglepőbb, hogy Ön éppen e megállapodás után kiadott első körlevelemet használja fel ellenem.
Ennek a körlevélnek a tartalma és célja kizárólag vallásgyakorlati, tehát olyan, amelyben az ország törvényei szerint is a püspöknek joga van intézkedni, és a papoknak és híveknek joguk van aszerint eljárni. A törvény azt is mondja, hogy az állampolgárokat senkinek sem szabad akadályozni vallásuk gyakorlásában.
A Vatikánhoz, legfelsőbb elöljáróimhoz fordultam engedélyért, hogy híveimnek megkönnyebbítsem a jubileumi búcsú elnyerését. Az eredeti rendelkezés szerint csak a pöspöki székhelyen, a püspöki székesegyházban nyerhették volna el. 1958-ban - korlátozva lévén szabad mozgásomban - a közeli plebániákról a bérmálkozni szándékozó híveket a székhelyemre hívtam, Ön erélyesen megfenyített s akkor is kilátásba helyezte jogi helyzetem felülvizsgálását. Erre gondolva, kértem az Apostoli Szentszéktől felhatalmazást, hogy máshol is megszerezhessék a jubileumi kegyelmeket. Úgy látszik, az Ön szándékát most sem találtam el.
Közvetlenül fordultam a Vatikánhoz. Ezt kellett tennem, ha egyáltalán célt akartam érni. Nem titokban tettem, és nem kértem titkos dolgot. Egyházunk törvénye szerint - jogunk van híveinkkel és egyházi Elöljáróinkkal ellenőrzés nélkül, közvetelen kapcsolatot fenntartani. Az Egyház jogát a nemzetközi joggyakorlat is védi, hiszen szorosan összefügg az embernek egyik elidegeníthetetlen jogával, a vallásgyakorlat és lelkiismereti szabadság jogával. A Pápa és a Pápával való közösség a katolikus vallás lényeges része. Sajnos, mi 1948 óta legfelsőbb egyházi fórumunk hivatalos rendelkezéseihez is csak véletelenül és szórványosan juthatunk hozzá, és súlyos lelkiismeretbeli ügyeket vagyunk kénytelenek megoldatlanul hagyni, mert a törvény negyvenedik szakasza elzárja utunkat.
Ön felelőssé tesz az esetleges zavargásokért. 27 éve vagyok püspöke az egyházmegyének, de nem tudok esetről, hogy híveim vallási gyakorlat alkalmával a közrendet megzavarták volna. Nem fogják most sem, hacsak szándékosan nem provokálják őket. Szíveskedjék akkor a provokátorokat felelősségre vonni.
A törvény szerint jogunk van, - és ez a jog minden állampolgárt megillet - vallásunkat saját szokásaink, törvényeink, liturgikus szabályaink keretei között gyakorolni. Jogunk van Egyházunk ünnepélyesebb vallási gyakorlataiba is bekapcsolódni. A jubileumi búcsú feltételeit mégis beillesztettem azokba a vallási gyakorlatokba, melyek nálunk a nagyböjti és az arra következő időszakban szokásosak. Azt is kifejezetten mondja a körlevél, hogy azokat a híveket szólítja fel a búcsú megszerzésére, "akik tehetik". Nem tudom, milyen törvény alapján volna szabad szabotázzsal vádolni állampolgárokat, akik vallási meggyőződésüket követve vallási gyakorlatokon résztvesznek?
1956-ban Ön megtiltotta az Úrnapi körmenetek megtartását; 1958-ban - amint már jeleztem, megtiltotta, hogy a közeli plebániákról a hívek bérmálkozni székhelyemre jöjjenek; 1958-ban a gyóntatóknak az isteni törvény szellemében, utasítást adtam, hogy küzdjenek az abortusz veszélyesen terjedő gyakorlata ellen, Ön törvényellenes cselekedettel vádolt; 1959-ben mmegbíztam az udvarhelyi főesperest, hogy a farkaslaki plebánia híveit helyettem megbérmálja, Ön a bérmálást letiltotta; 1964-ben megbeszélésre hívtam a temesvári és szatmári egyházmegyék 1-1 megbízottját, hogy a II. vatikáni zsinat által elrendelt liturgikus reform végrehajtásának módozatait megtárgyaljuk, Ön a megbeszélés megtartását megakadályozta és nekem megtiltotta, hogy a liturgikus reformot - amit a világon mindenütt végrehajtanak a katolikusok - végrehajtsam (persze nem vettem tudomásul, amint azt sem vehetném tudumásul, ha valaki megtiltaná, hogy esti imámat elmondjam). A múlt évben utasítást adtam papjaimnak a hitoktatással kapcsolatban, az Ön tisztviselői sorra járták és járják a plebániákat, intelmeket adnak a papoknak, a tanítók és mások pedig azóta a szülőket és a gyermekeket igyekeznek rávenni, hogy ne igényeljék a hitoktatást; 150/1966 sz. alatt meghirdettem a jubileumi búcsút, amit megint a világon mindenütt, ahol katolikusok élnek, megtartanak, s erre Öntől a levelem elején regisztrált választ kaptam.
A különböző korlátozások, büntetések, megfélemlítések, a papok működésének megvonása, áthelyezések késleltetése vagy megtagadása, stb. következtében nem tudjuk papjaink és híveink lelki és vallási irányítését normálisan ellátni. Állandó bizonyrtalanságban és félelemben élünk. Papok és püspök, senki sem tudja, mikor vonják felkelősségre, vagy mivel büntetik hivatali, vallási, lelkiismeretbeli kötelességeinek teljesítése miatt. S ha ebben a légkörben és szoros gyűrűben lélegzeni akarunk, a törvényellenesség vádját szegezik mellünknek.
Úgy értesültem, hogy az împuternicitek papjaimat magukhoz rendelték a körlevéllel kapcsolatban. Tisztelettel kérem Önt, Vezértitkár Úr, ne büntesse papjaimat az én "magatartásom" miatt.
Az én magatartásomat az egyház és a vallás helyzete determinálja. Sokszor éreztem az Ön hatalmának erejét, és ha a jövőben is éreztetni akarja, el fogom viselni. Azt tartom, hogy a püspöknek, ha hivatali kötelességeit hűségesen akarja teljesíteni, osztoznia kell az Egyház és a vallás sorsában.
Kérem fogadja tiszteletemet.
Gyulafehérvár, 1966. február 16.
MÁRTON ÁRON