A kommunikáció a találkozás hiteles kultúrájának szolgálatában: ezt a témát jelölte ki a 2014-es kommunikációs világnap témájául a pápa.  A kommunikáció képessége az emberség lényege. Általa és a segítségével tudunk másokkal jelentéssel bíró módon találkozni, magunkat, hitünket, meggyőződésünket kifejezni. Ily módon a kommunikáció őszinteséget, becsületességet, kölcsönös tiszteletet és az egymástól tanulás iránti elköteleződést jelenti és feltételezi. Ehhez meg kell tanulni a tiszteletteljes párbeszéd művészetét. Sokszor az eredetileg különbségként észlelt másság, eltérés gazdagít! Amikor mást, a más igazságát felfedezzük, azáltal magunk is gazdagodunk. A kommunikációra való képességünk, amely a szentháromságos szeretetben való kreatív, kommunikatív és egyesítő jellegű részvételben fejeződik ki, olyan ajándék, amely képessé tesz a növekedésre. A globalizáció kora lehetségessé tette a világ legeldugottabb részeivel is a kommunikációt, fontos „a modern technológiák és közösségi hálók olyan módon való használata, amely felfedi a hallgató valódi jelenlétét, amely párbeszédet folytat és biztat”, ahogy azt Ferenc pápa szeptember 21-én a Táradalmi Kommunikáció Pápai Tanácsa közgyűlésén kifejtette. Ebből a globális párbeszédből senki nincs kizárva. A 2014-re tervezett kommunikáció világnapi üzenet a kommunikáció lehetőségeit fogja körüljárni, különös tekintettel a „behálózott” világra, amelynek célja az embereket egymáshoz közelíteni. A kommunikációs világnapot a II. vatikáni zsinat nyomán ünneplik világszerte a pünkösd előtti vasárnapon, 2014. június 1-jén. A pápa e napra szóló üzenetét az újságírók ünnepén, Szalézi Szent Ferenc napján, január 24-én teszik közzé.

Vasárnap

 

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).