A teljes biblia kézzel másolásához gyűjt vállalkozó szellemű „írástudókat” a szegedi Szent Gellért plébánia. A kézírásos Magyarok Bibliáját római zarándoklat keretében kívánják átadni szeptemberben Ferenc pápának. Benyik György tavaly, szeptember 30-án indította útnak Szegeden az Újszövetség kézzel másolását, hogy a Szent Gellértről elnevezett templom felszentelésének idei, negyvenéves jubileumára elkészüljön a kézírásos Újszövetség. Ez a feladat a szervezők számításai szerint 1200 másolót igényel, a másolási programban pedig eddig 874-en vettek részt. Számos közösség újabb szöveget kért, és – mivel az újszövetségi szövegek elfogytak – az Ószövetséget is elkezdték másolni. A plébánia az elkészült kódexet zarándoklat keretében szeretné Ferenc pápának átadni Rómában, szeptemberben.Az Újszövetség szövege csak 27 könyvből és 7959 versből áll, az Ószövetség azonban sokkal hosszabb: 39 vagy 45 könyv – aszerint, hogy miként számoljuk a könyveket – és körülbelül 23 214 vers terjedelmű, így közel tízezer másolót igényel. Ezt a feladatot már nem tudják egy városon belül megoldani – fogalmaz Benyik György –, hanem egész Magyarországra szeretnék kiterjeszteni, sőt a határainkon túli magyar közösségeket is szeretnék bevonni ebbe a közös munkába. Délvidéken, Zentán és Erdélyben már szervezik a másolást, a Zsoltárok, Tóbiás, Judit, Példabeszédek könyveinek másolását megkezdték. A szervezők várják további érdeklődő közösségek kapcsolódását a programhoz, hogy augusztus 20-ra elkészülhessen a Magyarok Bibliája. A másolással kapcsolatos technikai információk megtalálhatók a szegedi Szent Gellért plébánia honlapján (http://szegedtarjanplebania.hu/Biblia-masolas.html). A honlapon található táblázatban bárki regisztrálhatja magát.(Benyik György)

Vasárnap

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).