A 2015-ös évben megszervezésre kerülő papi továbbképző tanmenete!
Minden évben megszervezésre kerül a papi továbbképző, mely jó alkalom arra, hogy ismereteinket felfrissítsük, s az új kihívásokkal szembenézzünk. Ugyanakkor ez a találkozó arra is szolgál, hogy megerősítsen papi identitásunkban, hogy találkozzunk régi osztálytársainkkal, kollégáinkkal, felidézve a Gyulafehérváron eltöltött esztendők szépségét és gazdagságát.
A közös együttlét, a közös problémák átbeszélése erőforrás lehet papi mindennapjainkhoz.
Az idei évben a papi továbbképzőn sorra kerülő tantárgyak:
  • egyháztörténelem,
  • pasztorális,
  • biblikum.
Az alábbiakban bemutatjuk a soron következő témákat és egy kisebb bibliográfiát, azzal a szándékkal és céllal, hogy a résztvevők már előre elmélyülhessenek a tárgyalandó témákban.
Minden érdeklődőt és érintettet szeretettel várunk!
Időpont: 2015. szeptember 8-12.
Helyszín: Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Szeminárium (SIS)
Érkezés: szeptember 8-án este 20.00 óráig
Hazautazás: szeptember 12-én reggeli után
Programfelelős: Ft. András István prefektus
 
Bejelentkezni lehet és kell szeptember 5-éig, este nyolcig; (ez nagyon fontos lenne a szállás és az étkezés előkészítésnek szempontjából, ezért tisztellettel kérjük a paptestvéreket, hogy a bejelentkezésre legyenek figyelemmel).
 
Telefonszámok: 0745 770134 - titkárság;
0752 245060 – Ft. András István prefektus
EGYHÁZTÖRTÉNELEM
- A reformáció előzményei
- A magyarok vallásossága a Jagellók korában
- A reformáció eszméje
- Az erdélyi reformáció
- Fráter György munkássága
- A kassai vértanúk
 
Könyvészet:
HERMANN Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. München 1973.
MARTON József: Az erdélyi egyházmegye a középkorban. Csíkszereda 2013.
MARTON József: A keresztény újkor. Marosvásárhely 2006.
PÁSZTOR Lajos: A magyarság vallásos élete a Jagellók korában. Budapest 2000.
 
PASZTORÁLIS
- Szórvány
- Szekták
- Ökumenizmus
 
Könyvészet:
BOURGEOIS, Daniel: Az egyház pasztorációja. Szeged 1999.
TOMKA Ferenc: Új evangelizáció. Budapest 1999.
A II. Vatikáni Zsinat tanítása. Budapest 1986.
TOMKA Miklós: A legvallásosabb ország? Budapest 2005.
II. JÁNOS PÁL pápa: Christifideles laici. Budapest 1990.
DARVAS-KOZMA József: Szórványpasztoráció. Csíkszereda 2006.
Ne osszátok meg Krisztus köntösét (A Gyulafehérvári Érsekség kiadványa). Gyfv. 1993.
BENKŐ Antal: A szekták és az (új) vallási közösségek. In. Távlatok, 2003/1. melléklete.
SÓLYMOS Szilveszter – GÁL Ferenc: Ökumenizmus. Budapest 1981.
KERESZTÉNY EGYSÉGTITKÁRSÁG: Ökumenikus Direktórium.
 
BIBLIKUM
 
Első téma:
CONGREGAZIONE PER IL CULTO DIVINO
E LA DISCIPLINA DEI SACRAMENTI
DIRETTORIO OMILETICO
CITTA’ DEL VATICANO
ISTENTISZTELETI ÉS SZENTSÉGI KONGREGÁCIÓ
 
Homiletikai direktórium
Cittá del Vaticano 2014
Ennek a szentszéki dokumentumnak második részéből a I–III. pontokat, a Szentírással foglalkozó részeit ismertetem. Magyarul még nem jelent meg.
Ferenc pápa Az evangélium öröme (Evangelii Gaudium) kezdetű enciklikájának harmadik fejezete, „Az evangélium hirdetése” kötelező olvasmány. A magyar kiadásban: 67–103 old.
 
Második téma:
ERŐSZAK A BIBLIÁBAN
Ajánlott könyvészet magyarul:
Jutta HAUSMANN, Ennyire kegyetlen az Isten? Megjegyzések az ószövetségi átok-fogalomhoz, Ókor 3/4 (2006), 96–99.
KOCSI György, Az Ószövetség és az erőszak, Vigília, 2007/6, 402–412.
KOCSIS Imre, Jézus és az erőszak, Vigília 2007/6, 413–422.
KATÓ Szabolcs Ferencz, „Örül az igaz, mikor látja a bosszút, mikor lábát a gonoszok vérében mossa,” Az úgynevezett bosszúzsoltárok a nqm szemantikájának fényében.” in Református Szemle, 107/6 (2014. november–december), 605–642.
Józef NIEWIADOMSKI, Vallás és erőszak. A kinyilatkoztatás válasza az erőszak problémájára, Vigília 2007/6, 423–431.
Erich ZENGER, Ein Gott der Rache? Feindpsalmen verstehen, Herder, Freiburg 22006.
 
(részlet a IV. érseki körlevélből)
Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).