A korábbi évek gyakorlatához híven, szeretettel emlékeztetem Paptestvéreimet, hogy ebben az évben a nagycsütörtöki olajszentelési szentmise 10 órakor kezdődik székesben. Megismétlem az ezzel kapcsolatos, előző években is közölt tájékoztatót.

A szentmise keretében (a hagyományhoz híven) megáldom a betegek és a katekumenek olaját, és megszentelem a krizmát.

A koncelebrációs szentmisében megújítjuk a papszenteléskor tett ígéretünket. A szentmisére hívok és várok minden Paptestvért, beleértve a szerzeteseket is. Az idő szorítása miatt, az ünnepélyes bevonuláson csak a kerületeket képviselő főesperes urak, valamint a központi papság vesz részt. Így több idő marad a zarándokok köszöntésére.

A szentmise után ünnepélyes körmenetben hozzuk át a megszentelt olajakat az érseki palotába. A kerületi képviselők ezt követően vehetik át megbízottunktól a főesperesi kerületeknek biztosított szent olajakat, szokás szerint az érseki kápolna előtt, erre a célra kialakított helyen.

Szeretettel hívom és várom valamennyi Paptestvéremet az ünnepség után, az érseki palota emeleti nagytermébe, hogy a sürgető és ünnepi feladatok ellenére, még ha rövid ideig is, de együtt lehessünk a közösen elfogyasztandó, szerény agapén.

(részlet a III/2017. érseki körlevélből)

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).