Szép hagyomány főegyházmegyénkben, hogy a nagycsütörtöki olajszentelő szentmisére, Gyulafehérvárra zarándokolnak a hittanosok hitoktatóikkal, valamint a ministránsok, lelkipásztoraik vezetésével.

Kérem Paptestvéreimet, hogy buzdítsák a híveket, a hitoktatókat és hittanosokat, az oltár körül szolgálatot teljesítő fiatalokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a szentmisén. A hivatásébresztésnek hatékony eszköze, ezen a felemelő ünnepségen való részvétel. A ministránsokat bátorítsuk, segítsük, hogy ministráns ruhában vegyenek részt a liturgián. A szentmise előtt és után, az érseki hivatal földszinti részében válthatnak öltözéket.

Az ünnepség végén név szerint is szeretném köszönteni a zarándok csoportokat, vezetőikkel együtt. Ehhez kérem, hogy lehetőleg április 15-ig, jelentsék az érkező zarándok-tanulók adatait – a módszertanosoknak már elküldött elektronikus űrlap (táblázat) alapján – dr. Gál László igazgató-tanfelügyelő úrnak a laszlo.gal@romkat.ro e-mail címen. (Ezt a kitöltendő táblázatot lehet igényelni az előbbi címen, szívesen továbbítjuk.)

A szentmise végén ünnepi körmenetben vonulunk ki a székesegyházból, de a zarándokokat a továbbiakban is, különböző programok várják, eltérő helyszíneken.

Kérjük, kövessék a vendégvezetők útmutatásait, akik mindenről tájékoztatni fogják.

(részlet a III/2019. érseki körlevélből)

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).