„Gyakran elfelejtjük a nagyszülőket, és elfelejtjük, micsoda gazdagság forrásozik a gyökerek megőrzéséből és továbbadásából. Emiatt úgy döntöttem, hogy bevezetem a nagyszülők és idősek világnapját, amelyet minden évben július negyedik vasárnapján fogunk tartani az egész Egyházban, közel Szent Joachimnak és Szent Annának, Jézus «nagyszüleinek» emléknapjához.” Január 31-én, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa e szavakkal jelentette be a Nagyszülők és Idősek Világnapjának bevezetését. Az első világnapot 2021. július 25-én, vasárnap ünnepeljük, témája: „Én veletek vagyok mindennap” (vö. Mt 28,20). „A Szentlélek ma is ébreszt bölcs gondolatokat és szavakat az idősekben: hangjuk értékes, mert Isten dicséretét énekli és őrzi a népek gyökereit. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy az öregség ajándék, és hogy a nagyszülők összekapcsolják a nemzedékeket, hogy az élet és hit tapasztalatait közvetítsék a fiataloknak (…) Fontos, hogy a nagyszülők találkozzanak unokáikkal és az unokák találkozzanak nagyszüleikkel, mert – ahogy Joel próféta mondja – a nagyszülők álmokat látnak unokáik előtt, nagy vágyakat fogalmaznak meg, a fiatalok pedig, erőt merítve nagyszüleikből mennek előre, és prófétálnak majd” – fogalmazott a Szentatya január 31-én.

Június közepétől a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma lelkipásztori segédanyagot tesz közzé a helyi egyházak számára az interneten.

(Részlet a 2021/VI. érseki körlevélből)

Cikk
For World Mission Day 2026, which marks the centenary of a celebration established by Pius XI that is very dear to the Church, I have chosen the theme “One in Christ, united in mission.” Following the Jubilee Year, I wish to encourage the whole Church to continue its missionary journey with joy and zeal in the Holy Spirit.
Cikk
Each year the World Day of Migrants and Refugees invites us to turn our attention to different aspects of the complex phenomenon of migration. For this 112th World Day, the theme, “Even just one of these children,” draws our attention to the minors directly involved in the experience of migration and flight, to the care owed to them, and to the Lord’s promise that “whoever receives one such child in my name receives me” (Mk 9:37).
Cikk
Dear brothers and sisters, the path before us is clear, though it is not easy. We are called to allow our hearts to be renewed, so that we might seek peace and care for creation. Scripture tells us to guard our hearts, for everything we do flows from them (cf. Prov 4:23).