A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint „a liturgia az a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje” (Sacrosanctum Concilium, 10). Ezért minden papnak és hívőnek szíve és lelke azon kell legyen, hogy ezt a valóságot egyre inkább elmélyítse és ezt a misztériumot átélje. Erre törekszenek mindazok, akik valamilyen formában segítik a liturgia előkészítését, annak méltó megünneplését.

Ennek fényében és tavalyi rendezvényünk pozitív fogadtatására alapozva, idén is szeretettel meghívom egyházközségeink sekrestyéseit lelki napra és továbbképzőre a csíksomlyói Jakab Antal Házba 2023. július 17-én, hétfőn, melynek megszervezésére T. Opra István atyát kértem fel.

A képzéssel járó költségeket, beleértve az ebédet is, az érsekség fedezi. A résztvevőkre csak az útiköltségek hárulnak; kérem Főtisztelendő Paptestvéreimet, hogy lehetőség szerint sekrestyéseik számára ezt térítsék meg.

Jelentkezési határidő: 2023. július 1.

Jelentkezés telefonon vagy e-mailben (név és helység megadásával): 0770-883.193 (oroszhegyi plébánia); istvan.opra@romkat.ro

(részlet a 2023/V. érseki körlevélből)

Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.
Cikk
Kedves testvéreim, az előttünk álló út világos, még ha nem is könnyű. Engedjük megújulni szívünket, hogy a békére törekedjünk és gondját viseljük a teremtett világnak! A Szentírás arra figyelmeztet bennünket, hogy őrizzük szívünket, mert belőle fakad mindaz, amit teszünk (vö. Péld 4,23).
Cikk
Folyó év augusztus 1-jével az alábbi személyi változásokra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében: (Részlet az V. / 2026. számú körlevélből)