Ebben az évben a nagycsütörtöki olajszentelési szentmise 10.00 órakor kezdődik székesegyházunkban.
A szentmise keretében – a hagyományhoz híven –, megáldom a betegek és a katekumenek olaját, és megszentelem a krizmát.
A koncelebrációs szentmisében megújítjuk a papszenteléskor tett ígéretünket. A szentmisére hívok és várok minden Paptestvért.
Buzdítsuk a híveket, a hitoktatókat és hittanosokat, különösen is az oltár körül szolgálatot teljesítő fiatalokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a szentmisén. Ne feledjük, hogy ez is jó eszköze lehet a hivatásgondozásnak.
A ministránsokat bátorítsuk, hogy ministráns ruhában vegyenek részt a liturgián. A szentmise előtt és után, az érseki hivatal földszinti részében öltözhetnek és vetkőzhetnek, továbbá Paptestvéreim is itt ölthetik magukra a liturgikus ruhát. Hozzanak magukkal albát és fehér stólát. Kazulát mi biztosítunk, amíg a készlet tart.
Kérem Paptestvéreimet, hogy a beöltözés után a presbitériumban foglalják el kijelölt helyeiket.
Az idő szorítása miatt, az ünnepélyes bevonuláson csak a kerületeket képviselő főesperes urak, valamint a központi papság vesz részt. Így több idő marad a köszöntésre.
A szentmise végén név szerint is szeretném köszönteni a zarándok csoportokat. Ezért kérem, hogy április 1-jéig (Nagyszerda este 8 óráig) jelentsék a következőket dr. Gál László igazgató úrnak a 0740–062–966-os telefonszámon, vagy a romkaterstan@romkat.ro címen:
1. Milyen helységből, 2. Kik, 3. Hányan és 4. Ki(k)nek a vezetésével érkeznek.
A szentmise után ünnepélyes körmenetben hozzuk át a megszentelt olajakat az érseki palotába. A kerületi képviselők ezt követően vehetik át megbízottunktól a kerületnek járó szent olajakat, szokás szerint az érseki kápolna előtt, erre a célra kialakított helyen.
***
Szeretettel hívom és várom valamennyi Paptestvéremet az ünnepség után, az érseki palota emeleti nagytermébe, hogy a sürgető feladatok ellenére, még ha rövid ideig is, de együtt lehessünk a közösen elfogyasztandó, szerény agapén.
+György
érsek
 
(részlet a IV. érseki körlevélből)
Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).