Főegyházmegyénkben immáron hagyománnyá vált, hogy a nagycsütörtöki olajszentelő szentmisére, Gyulafehérvárra zarándokolnak a hittanosok és hitoktatóik, valamint a ministránsok, lelkipásztoraik vezetésével.

Buzdítsuk a híveket, a hitoktatókat és hittanosokat, különösen is az oltár körül szolgálatot teljesítő fiatalokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a szentmisén. Ne feledjük, hogy ez is jó eszköze lehet a hivatásébresztésnek.

A ministránsokat bátorítsuk, hogy ministráns ruhában vegyenek részt a liturgián.

A szentmise előtt és után, az érseki hivatal földszinti részében válthatnak öltözéket, továbbá Paptestvéreim is itt ölthetik magunkra a liturgikus ruhát. Hozzanak magukkal albát és fehér stólát. Kazulát mi biztosítunk, amíg a készlet tart. Kérem Paptestvéreimet, hogy a beöltözés után a presbitériumban foglalják el kijelölt helyeiket.

A szentmise végén név szerint is szeretném köszönteni a zarándok csoportokat. Ezért kérem, hogy április 12-ig, (Nagyszerda este 8 óráig) jelentsék a következőket dr. Gál László igazgató/tanfelügyelő úrnak a laszlo.gal@romkat.ro email címen – írásban: 1. Honnan - 2. Kik - 3. Hányan - 4. Ki(k)nek a vezetésével érkeznek.

A szentmise végén ünnepi körmenetben vonulunk ki a székesegyházból, de a zarándokokat különböző programok várják, eltérő helyszíneken. Kérjük, kövessék a vendégvezetők útmutatásait.

(részlet a III/2017. érseki körlevélből)

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).