Apa-lánya lelkinap Székelyudvarhelyen

Az apa és a lánya közötti szinte misztikus kapcsolat különleges, egyedi és meg nem ismételhető, ugyanakkor nagy hatással van a gyermek életére. Az édesapa jelenti a kislánya számára a biztonságot, a törődést.
Kettejük szeretetteljes kapcsolata mintája lehet egy későbbi jó párkapcsolatnak, az édesapai minta a lánya istenképét is befolyásolhatja. Az apák ugyanakkor talán egy kicsit jobban ragaszkodnak a lányukhoz, azért is, mert a lányok sokkal könnyebben mutatják ki a támogatásukat és az érzéseiket irántuk, mint a fiúk.

Az édesapák és lányaik közti kapcsolat erősítésére, mélyítésére, gyógyítására szerveződnek a Gyulafehérvári Főegyházmegyében immár negyedik éve az apa-lánya lelkinapok a Segítőnővérek Kongregációja és a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ összefogásával.

Ezúttal egy újabb év eleji lelki töltekezésre várjuk az édesapákat és lányaikat.

Január 27-én, szombaton Székelyudvarhelyen, a Kis Szent Teréz plébánián, "Dönts-vállald!" mottóval kerül sor az apa-lánya lelkinapra, ahová az édesapákat 14 év fölötti lányukkal együtt várják.

A lelkinap költsége 80 lej/apa-lánya. A programra előzetes bejelentkezés szükséges, a www.csalad.ro oldalon az "Eseménytárban".

A programról bővebben itt:

https://csalad.ro/esemeny/apa-lanya-lelkinap-2/

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).