A jó Pásztor végtelen kegyelméből, Paptestvéreink közül többen is emlékeznek ebben az évben pappá szentelésük 25. (ezüst), illetve 50. (arany) évfordulójára. Ezeken az évfordulókon egyházunk teljes búcsút biztosít, a szokott feltételek mellett, mind a jubiláns papnak, mind a jubileumi szentmiséjén résztvevőknek.

            Ezüstmisések (25 év):

  1. Dávid György

–

Sepsiszentgyörgy

  1. Dr. Holló László

–

Kolozsvár UBB

  1. Dr. Kerekes László

–

Kézdivásárhely

  1. Dr. Kovács Gergely

–

Róma

  1. Dr. Nagy-György Attila

–

Innsbruck

 

          Aranymisések (50 év):

  1. Antal András

–

Cleveland

  1. Bene Gábor

–

Székelyvécke

  1. Bíró Lajos

–

Csíkszereda

  1. Csíki Dénes

–

Nyárádköszvényes

  1. Gergely Fülöp

–

Csíkborzsova

  1. Jakab-Fancsali Kálmán

–

Ozsdola

  1. Orbán Menyhért

–

Székelypálfalva

  1. Simon Dénes

–

Székelyudvarhely

  1. Msgr. Ft. Tamás József

–

segédpüspök

  1. Vass Zoltán-István

–

Nagykászon

A korábbi évek gyakorlatához híven, szeretettel hívom és várom jubiláló testvéreimet Gyulafehérvárra, 2018. június 22-én, pénteken.

Délelőtt 11.00 órától mutatunk be hálaadó szentmisét Székesegyházunkban, megköszönve a kapott kegyelmeket, az elért eredményeket és megpróbáltatásokat, a kitartás kegyelmét.

A szentmise utáni ünnepi ebédre is hívom jubiláló testvéreimet, hogy ennek keretében, kötetlen beszélgetéssel idézhessük fel a régi emlékeket és egymást erősítve induljunk az elkövetkező évek feladatainak teljesítésére.

Gyulafehérvár, 2018. január 12.

 

 

 

                                                                                                         † György s.k.

                                                                                                            érsek

(részlet a 2018/I. Körlevélből)
Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).