A Duna TV portréfilmet készített Marton József professzorról. Fotó: Kőmíves István

A feladatunkat nekünk itt el kell végeznünk címmel forgatott portréfilmet Marton Józsefről a Duna Televízió. A gyulafehérvári főszékesegyház nagyprépostja, a kolozsvári egyetem nyugalmazott professzora négy évtizede vesz részt az erdélyi teológiaoktatásban, nemzedékek sorát készítve fel a papi, tanári és tudományos pályára. Mindeközben kutatómunkájának mennyisége és minősége is impozáns: egyháztörténeti témájú publikációi alapvető forrást jelentenek a főegyházmegye históriájának, illetve Márton Áron életének megismeréséhez. Az Isten kezében következő adásában ezek a témák mind szóba kerülnek, de papi hivatásáról is vall benne a főszereplő. Az idén hetvenéves Marton József portréja június 14-én, vasárnap (erdélyi idő szerint) reggel 8 órától lesz látható a Duna Televízióban, június 18-án, csütörtökön pedig 10 órai kezdéssel megismétlik a Duna World csatornán. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót a legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül. A műsor a keresztény értékrend szellemében valamennyi korosztályához szól. Elsősorban szociális és morális szempontból elemzi a társadalom, a család egészét érintő kérdéseket, eseményeket. A keresztény kultúra értékeit bemutatva hívja fel a figyelmet a vallás megtartó szerepére. A nézők a határon túli térségek vallási, egyházi eseményeiről is rendszeresen tájékozódhatnak.

romkat.ro

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).