Ebben az időszakban szoktuk elvégezni a házszenteléseket. Az elmúlt időben sokunkat foglalkoztatott a téma, hogyan oldjuk meg, mi a helyes magatartás. A főesperesek véleményét meghallgatva, az alábbi döntés született a házszenteléssel kapcsolatban. Minden lelkipásztor bölcs belátására bízzuk, hogy melyik lehetőséget alkalmazza egyházközségében:

  1. Házszentelés a megszokott módon. Ez esetben:
  • Hordjanak maszkot, minden ház után fertőtlenítsék a kezüket.
  • A kísérők létszámát csökkentsék.
  • Mellőzzék a kézfogást.
  • A családfőt kérjék fel, hogy egyszer ő, utána a család többi tagja csókolja meg a családi keresztet.
  • Ahol szokásban van, hogy ilyenkor fizetik az egyházadót, azt borítékba tegyék bele, ráírva a nevet, címet, összeget. A házszentelések után állítsák ki a számlákat és juttassák el mindenkihez.
  • Ahol nem óhajtják, hogy a pap a házba lépjen, de szeretnék, hogy a ház legyen megáldva, imádkozzanak közösen az udvarban vagy a bejárat előtt. Szentelt vízzel hintsék meg a hívőket és a ház falait, kérve a jó Isten áldását a családtagokra.
  1. Beszéljék meg az egyháztanácsosokkal, hívekkel és ha nem óhajtják, akkor halasszák el a házszentelést egy későbbi időpontra.
  2. Január 10-én, Urunk megkeresztelkedése ünnepén, délben 12 órakor a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség facebook-oldalán, valamint a templom.ro oldalon követhető online módon a házszentelés, amelyet személyesen fogok elvégezni. Ugyanolyan formában fog történni, mint húsvétkor a barka- és ételszentelés. Ez esetben is érvényes az otthon e szándékkal felkészültek élő közvetítés során történő megáldása. Akik így szeretnének áldásban részesülni, fehér abrosszal leterített asztalra tegyék ki a keresztet, gyújtsák meg a gyertyát és kis edénybe tegyenek vizet. Az áldás után hintsék meg a házat a megszentelt vízzel és a Krisztushoz való tartozásunk jeleként csókolják meg a szent Keresztet.

(részlet a 2020/XII. érseki körlevélből)

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).