Ebben az évben is megszervezzük a plébánosi vizsgát azoknak, akik a feltételeknek eleget tettek és szeretnék a plébánosi címet megszerezni. Az előző évekhez hasonlóan ismételten az érdekeltek tudomására hozzuk az ezzel kapcsolatos tudnivalókat.

A plébánosi vizsgára 2014. november 13-án, csütörtökön kerül sor Gyulafehérváron. A vizsgára történő előkészület és a vizsga letétele jó alkalom arra, hogy a korábban tanult anyagot felfrissítsék, és ennek folytán jobban elmélyítsék.

Megismételjük korábbi rendelkezésünk ide vonatkozó részét:

A plébánosi vizsga szabályzatának 2. §-ban ez áll: „Plébánosi vizsga nélkül senki sem használhatja a plébánosi címet, nem kaphat végleges, visszavonásig szóló igehirdetési és gyóntatási joghatóságot, NEM PÁLYÁZHAT PLÉBÁNIÁRA”.

Ennek a kitételnek a jövőben is nyomatékkal eleget szeretnénk tenni. Aki plébánosi vizsga nélkül pályázik plébániára, tudnia kell, hogy eredményesen vizsgát tett paptestvérei előnyt élveznek vele szemben.

A magunk részéről ismételten kérni és buzdítani tudjuk azon Paptestvéreket, akik még nem tették le a plébánosi vizsgát, hogy éljenek a lehetőséggel.

(2014/I. körlevél)

Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).