Gyimesfelsőlok 1907-ig Gyimesközéplok filiája volt. 1907. július 8-án vált önálló egyházközséggé Antal József gyimesfelsőloki plébános kérésére. A gyimesfelsőloki templomot 1902-ben építették. A templom falán márványtáblák hirdetik a templom építtetőinek és a főoltár készíttetőinek nevét. A templom bővítését két kereszthajóval Kosza István plébános tervezte és Gergely Fülöp plébános valósította meg: a templomhoz templomot építtetett. A hívek önkéntes hozzájárulásával 1977-ben kibővítették, 1978-ban kívül-belül széppé tették. Komjáton 2004–2007-ben új templom épült Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére. 2007. július 16-án Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök szentelte fel. Két harangláb is épült: Farkasok-patakan Páduai Szent Antal tiszteletére, a falu alsó részén pedig Keresztelő Szent János tiszteletére. Az egyházközségben négyosztályos gimnáziumot alapított Berszán Lajos c. kanonok. Alapkövét Bálint Lajos érsek tette le 1993. május 28-án, a tanítás 1994-ben indult. A Szent Erzsébet Líceumban gyimesi moldvai csángó, valamint a székely falvakból jött diákok tanulnak.
Adresă:
537155 – Lunca de Sus, nr. 486., jud. Harghita
Tel.:
0266-339.110
Serviciu
Cantor: Pora AttilaZi de adorație perpetuă: május 10.
Articol
Pentru Ziua Mondială a Misiunilor din 2026, care marchează centenarul acestei celebrări, instituită de Pius al XI-lea și atât de dragă Bisericii, am ales tema „Una în Cristos, uniți în misiune”. După Anul Jubiliar, doresc să îndemn întreaga Biserică să continue cu bucurie și zel în Duhul Sfânt drumul misionar.
Articol
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Articol
Iubiți frați și surori, calea din fața noastră este clară, chiar dacă nu este ușoară. Suntem chemați să ne lăsăm inimile să se reînnoiască, pentru a putea căuta pacea și grija pentru creație. Scriptura ne îndeamnă să ne păzim inimile, căci tot ceea ce facem izvorăște din ele (cf. Prov 4,23).