Közelebb a hívekhez

Előkészületek Márton Áron földi maradványainak áthelyezésére Gyulafehérváron 
 
A Szentszék előzetes engedélyével 17 fős bizottság nyitotta fel szeptember 1-jén Isten Szolgája Márton Áron püspök sírját a gyulafehérvári székesegyház kriptájában. Az 1980. szeptember 29-én elhunyt nagy püspök földi maradványait 1980. október 4-én helyezték nyugalomra az erdélyi főpapok hagyományos temetkezési helyén. A földi maradványokat rézkoporsóba helyezték át, hivatalosan lepecsételték, innen kerülnek át a következő napokban abba a kőszarkofágba, amelyet a székesegyházban áldanak meg Szent Mihály ünnepén.
 
 
Kovács Gergely posztulátor, aki a mai eseményen jelen volt, lapunknak elmondta: „2015. április 22-én kelt Rómában, a Szentek Ügyei Kongregációnál az áthelyezési engedély, amelynek értelmében, a főpásztor vezetésével és felügyelete alatt kerülhet sor Áron püspök koporsójának áthelyezésére. Igaz ugyan, hogy ilyen eseményre általában a boldoggá avatás előtt szokott sor kerülni, a különleges szentszéki engedély kérését, amelyet a Gyulafehérvári Főegyházmegye terjesztett fel az illetékes vatikáni szervekhez az indokolta, hogy nehezen volt megközelíthető a püspök eddigi nyughelye. Az akadálymentesítés hiánya, a szabálytalan lépcsők miatt, a biztonsági okokból is folyamatosan zárva tartott, csak külön kérésre, illetve nagyobb liturgikus ünnepek alkalmával látogatható kriptában a látogatók és zarándokok csak nehézkesen vagy egyáltalán nem tudtak imádkozni a Kegyelmes Úr sírjánál vagy tiszteletüket kifejezni. A Szentszék által latin nyelven kiadott engedély utasításokat is tartalmazott arra nézve, hogy kerülve az ünnepélyességet, zárt körben történjék a mai esemény, nehogy azt a látszatot keltsék, hogy már a boldoggá avatás következik, és ne legyen megtévesztő a hívek számára. Az új szarkofágba történő áthelyezéstől azt várjuk, hogy a hívek könnyebben imádkozhatnak Áron püspök sírjánál, kérhetik közbenjárását, fokozódhat Márton Áron élő tisztelete népének körében.”
 
Isten Szolgája Márton Áron püspök halálának 36. évfordulóján, Szent Mihály arkangyal ünnepén a búcsús szentmise 11 órától kezdődik az ősi székesegyházban, melynek főcelebránsa a Szentatya romániai képviselője, Miguel Maury Buendía apostoli nuncius lesz. Az ünnepi előkészület jegyében Jakubinyi György érsek imakilencedet hirdet a főegyházmegyében.
 
Szőcs Csaba / Vasárnap
Fotó: Fábián Róbert