Márton Áron értékrendje azért nyugszik stabil alapokon, mert nem egyes érték-elemeket halmozott esetlegesen egymás mellé, hanem gondolkodása világos emberképből indul ki.

A harmincas években, az Erdélyi Iskola tanulmányaiban, amikor – ha mással nem, hát az egyházi intézményrendszerrel – még volt esély arra, hogy népe kollektív jogokat, közösségi lehetőségeket érvényesítsen, akkor erősebb hangsúlyt kapott nála az ember közösségi mivolta, és ezzel az embernek a másik ember iránti felelőssége és kötelezettségei is.

A negyvenes években viszont, amikor két totális diktatúrával, a nácizmussal és a kommunizmussal szembesült, akkor elsősorban az ember szabadságjogait, autonómiáját hangsúlyozta. Ekkor az embernek az állami hatalommal szembeni méltóságára, autonómiájára helyezte a hangsúlyt, és ez a diktatúrákkal szemben jelentős mértékben erősíti azt, ami emberségünkben szabadsággal erősített egyéniséget jelent.

Márton Áron éppen a világos emberképéből adódóan pedagógus volt. Nem csak azért, mert hittanárként katedrán, lelkipásztorként szószéken állt, hanem a pedagógiának elméleti művelője is volt ő.

 

Márton Áron felismerte: népe mély gyökerű művelődési értékek birtokosa – és mégis hátrányos helyzetben él. Márton Áron látta, hogy a mély népi gyökereket kiváló kortársai, elismert művészek és tudósok növesztik magasra – Erdélyben hivatkozzunk például Tamási Áron prózájára, Nagy Imre festészetére, Gy. Szabó Béla grafikájára, Kós Károly építészetére, Domokos Pál Péter folklór- és zenetudományára, vagy akár György Lajos könyvtártudományára és Kelemen Lajos levéltárosságára –, ami bizonyság arra, hogy a népből jövő értelmiség kinevelhető, a népben élő belső energiák alkotóan felszabadíthatók, a saját kultúra magasra növeszthető – a főként falusi tömegek hátrányos helyzete pedig ezáltal megszüntethető. Márton Áron felismerése ugyanaz volt, mint Karácsony Sándoré, vagy később Basil Bernsteiné: a társadalom akkor fejlődik igazságosabb állapot felé, ha maguknak a közösségeknek lehet autonómiájukban élő, saját kultúrájukból felnövő aktivitásuk. Márton Áron eszménye a népi alapú polgári, polgárosult társadalom volt.

Márton Áron az emberrel mindig erkölcsi döntésre képes lényként számolt, erre építette pedagógiai elgondolását is. Azt vallotta, hogy a jó iskola a tudás közvetítése mellett nevel, azaz növel is, ami a keresztény pedagógia esetében azt kell hogy jelentse, hogy az emberből Isten képmását a lehető legteljesebb mértékben kihozza. Márton Áron együtt látta a tanítást (ismeretek átadását, készségek fejlesztését) a neveléssel (Isten képmásának kibontakoztatásával), ami ez utóbbiból eredően az iskola áldásainak egyenlőbb eloszlását feltételezte. Márton Áron felfogásában az volt az iskola feladata, hogy a társadalomszerkezetre is hatást gyakorolva erősítse az igazságosságot.

 

Márton Árontól távol állt a felekezeti, vagy nemzeti szűkkeblűség. Tudjuk, hogy nem csak saját népe mellett állt teljes mértékben, vállalva annak sorsát, hanem ha zsidókat üldöztek, akkor megbélyegezte a zsidók üldözőit, ha pedig románüldözés volt Romániában (mi másnak tekintsük az erdélyi románok görögkatolikus egyházának a betiltását), akkor egy héten belül három körlevélben szólította fel saját római katolikus magyar népét, hogy az üldözött görögkatolikus románokat a római katolikus templomokba fogadják be.

Márton Áron pedagógiája arra is felkészítette az akkori idők fiatalságát, hogy érett személyiségként nézzen szembe az akkor készülődő diktatúrákkal.

Márton Áron 1946-ban Marosvásárhelyen beszédet mondott a demokrácia szükségességéről, jellemzőiről és erkölcsi feltételeiről, melynek szövegét körlevélként is közreadta (Körlevél, 1946. IX.). E beszéd és körlevél, mintha tömör összefoglalása lenne a demokráciáról szóló, 1963-tól születő különböző pápai körleveleknek és zsinati okmányoknak.

Márton Áron a nemzetiségi és társadalmi elnyomást, valamint háborúkat megszenvedett ember legelemibb igényére érzett rá, amikor a demokráciában, mégpedig annak mindenféle jelzőktől mentes tényleges változatában látta meg az emberhez méltó élet kereteit. „A gyötrelmek órájában támadt a népeknek az a gondolatuk, hogy talán sok szenvedéstől megszabadultak volna, ha az államhatalmat jobban ellenőrzik és a hatalom birtokosainak a kezét népakarattal megkötik. Sikerül-e a népnek ezt a célt elérni? Most folyik a sorsdöntő kísérlet…” – írta és mondta Márton Áron 1946-ban Marosvásárhelyen akkor, amikor beszéde szerint „az új Európa körvonalai még elmosódottak”. És vajon most, 2012-ben sikerül-e ezt a célt végre elérni? – kérdezhetjük ismét, mert ma is sorsdöntő kísérlet folyik a demokráciáért, mert az új Európa körvonalai ismét elmosódottak.

Válságtól terhelt korban élünk éppúgy, ahogy válságkorszak volt Márton Áron ideje is. Ne essünk tévedésbe, a válság soha nem gazdasági, nem pénzügyi, hanem mindig szellemi, erkölcsi. Márton Áron ki is mondta, hogy „a nagyhangú gazdasági szólamok ideje lejárt” (A kiszélesített iskola). Márton Áron a nevelésbe, a kultúrába, az evangelizációba fektetett be, nem bankokba és ingatlanokba. Márton Áron arra tanít, hogy ha a válságban használjuk az eszünket, mozgósítjuk lelkünket és megleljük népünk egységét, akkor megtaláljuk a továbblépés útját.

 

-------------
Virt László szociológus, szociálpolitikus, a „Nyitott szívvel” címmel megjelent Márton Áron-monográfia szerzője.

Márton Áron kezdőoldal

A csíkszentdomokosi konferencia programja