Ferenc pápa 2014 októberében meghirdette a megszentelt élet évét, amelynek középpontjában azok a férfiak és nők állnak, akik életüket Isten kezébe és az emberek szolgálatába helyezték. Ezeket papoknak, szerzeteseknek, apácáknak, diakónusoknak nevezzük. Ebből az alkalomból 2015. május 9-én Szerzetesek útja címmel nyílik kiállítás a csíksomlyói ferences kolostorban, amely betekintést nyújt ezeknek az embereknek az életébe, és röviden bemutatja a különböző szerzetesrendeket.

A kiállítás a kolostor folyosóján lesz megtekinthető május 9-én és 10-én délelőtt 9 órától. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a csíksomlyói ferencesek!

 

Borsodi L. László

ferences sajtóreferens

A kiállításon a szerzetesi életformával és a szerzetesrendekkel ismerkedhetnek meg a látogatók

A kiállításon a szerzetesi életformával és a szerzetesrendekkel ismerkedhetnek meg a látogatók

 
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.
Cikk
Kedves testvéreim, az előttünk álló út világos, még ha nem is könnyű. Engedjük megújulni szívünket, hogy a békére törekedjünk és gondját viseljük a teremtett világnak! A Szentírás arra figyelmeztet bennünket, hogy őrizzük szívünket, mert belőle fakad mindaz, amit teszünk (vö. Péld 4,23).