A sepsibükszádi plébánián bekövetkezett tűzeset, rendkívüli terhet és kihívást jelentett Főtisztelendő Bakó Ferenc szentszéki tanácsos, plébános úrnak. Ügybuzgósága és lelkesedése ellenére is, többször szorult korházi kezelésre. Orvosai azt javasolták, hogy átmenetileg kérjen felmentést a lelkipásztori szolgálat alul. Plébános úr helyzetét, megértéssel fogadtuk.
Ennek értelmében, előzetes egyeztetést követően, folyó év június 1-től, Főtisztelendő Bilibók Géza tusnádfürdői plébános urat bíztuk meg, korábbi megbízatásai mellett, Sepsibükszád oldallagos lelkipásztori ellátásával. Rá hárul az új plébánia felépítése is.

A jó Pásztor áldása kísérje áldozatos és felelős szolgálatát.

(részlet a 2019/V. körlevélből)

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.