Verespatak
Postacím:
517615 – Roşia Montana, str. Piaţa, nr. 317., jud. Alba

Verespatak

Szent László király, plébánia
Szolgálatot teljesít

Abrudbánya filiája volt, amikor a 18. században megindult az aranybányászat. 1763-ban Mária Terézia elrendelte, hogy helyi káplánt kapjon. 1762-ben vagy 1767-ben szervezték plébániává. 1783-ban kezdték a templom építését. A Horea-féle lázadáskor annyira megrongálódott, hogy 1847-től új templomot építettek, de az 1848-as események miatt csak 1867-re fejezhették be. 1998-ig a plébániának helyben lakó plébánosa volt. Azóta a Gyulafehérváron tevékenykedő papok kapnak megbízást a plébánia hétvégi ellátására. Nagy változást hozott a község életében a Gold Corporation aranykitermelő cég megjelenése, amely Verespatakon és környékén akarja megnyitni Európa legnagyobb felszíni bányáját. A cég megjelenése után a falu szinte elnéptelenedett.

Lélekszám: 50
Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.