Postacím:
Turda

Torda, ferences templom

Szent László király, ferences templom
Ellátó plébánia:

A reformáció előtt is több jelentősebb szerzetesrend városa Torda. A reformáció következtében mind a plébániák, mind a kolostorok teljesen megszűntek. A 17. század elejétől a még kis létszámú Újtorda katolikus lakossága igényelte és biztosította a ferences szerzetesek letelepedését. Györff y Pál rendfőnöksége alatt 1735-ben a kolozsvári úton megvásárolták Gergelyffy Józseft ől és feleségétől, Kovács Zsuzsannától a Gyárfás-féle birtokot azzal a szándékkal, hogy oda templomot és kolostort építenek a ferencrendiek számára. 1733–37 között Szent László tiszteletére építettek templomot és kolostort az obszerváns ferenceseknek. Így a barátok 1752-ben a város ezen részében végleg letelepedtek. A környéken nagy volt a paphiány, ezért a barátok az aranyosszéki falvak hitéletét is igyekeztek ellátni. Ugyanakkor segítettek a katolikus felekezeti iskola lelki nevelésében is. 1951-ben a ferenceseket kényszermunkára hurcolták. Miután enyhült a helyzet, a börtönből kiszabadult Izidor atya haláláig, 1994-ig gondozta a templomot, utána a plébánia látta el. A kolostor épületét még mindig bérlők lakják. Az eddig felszabadult részben Caritas iroda és raktár, könyvtár, Német Fórum és cserkészet kapott otthont.

Örökös szentségimádási nap: február 11.
Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.