Madéfalva

Jézus Szíve, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 537295 – Siculeni, nr. 428., jud. Harghita
Tel: 0266-379.191

Szolgálatot teljesít:

Páll Emese Zsuzsanna, kántor

Valószínű már 1332-ben, a tizedjegyzék összeállításakor létezett, amikor Kisboldogasszony (Csíkrákos) egyházközséget említik, amelyhez 1911-ig Madéfalva is tartozott. A Madéfalva helységnév kialakulására két magyarázat létezik. Az egyik szerint a környék első birtokosa Amadeus volt. Amadeus földbirtokos az 1550-es Váradi Regestrumban szerepel, aki egy felvidéki birtokos család sarja volt. Akkoriban gyakorinak számított, hogy a hadban vitézül harcolóknak vagyont adományoztak, s valószínű, hogy Amade is így jutott földbirtokhoz. A másik elmélet szerint az Ama Deus (szeresd az Istent) latin felszólításból eredezteti a falu nevét. 1567-ben a regestrum Amadefalvának írja, 1602-ben már Madéfalvának. Madéfalva
Csíkrákos filiája volt, kápolnája 1743-ban a Mór-hegyese dombon Szent Anna tiszteletére épült. Egyes dokumentumok szerint a kápolna építését II. József 1783-as csíki körútjával hozzák kapcsolatba. Az 1940-es években lebontották. 1911-től lesz önálló plébánia. A neogót vegyes stílusú templom alapkövét 1913. július 27-én tették le Bálint Lajos főesperes-plébános jelenlétében. Az építkezés Bíró Ferenc plébános szolgálata alatt történt, a templomot 1923-ban szentelte fel gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök Jézus Szíve tiszteletére. Mivel az állomás körzete messze esik a falutól és a templomtól, viszont az állomás mellett tömbháznegyed épült, 1990-ben Balázs György plébános közbenjárásával megvásároltak egy 1970-ben épült mérnöki lakást, amit 1995-ben alakítottak át kápolnává. 1926-ban katolikus iskolát indítottak, de 1935-ben meg is vonták a működési engedélyét. Madéfalván található a Siculicidium emlékműve az 1764-es évi népirtásról. Madéfalva vérével írta be nevét a történelem forgatókönyvébe, és így lett a vértanúság jelképe. A falu szülötte Zöld Péter delnei plébános, aki elkísérte a Moldvába menekülő székelyeket, és aki lelkileg támogatta őket. Itt született 1606-ban Szentandrássy István OFM, Erdély választott püspöke (1618–30), majd Veszprém püspöke. Madéfalva szülötte Tamás József segédpüspök (1944. november 12.)

Örökös szentségimádási nap: április 27.