Ferenc pápa levelet írt a megszentelt élet évére

November 28-án tették közzé Ferenc pápa hosszabb levelét a megszentelt élet éve alkalmából, amely november 30-án, advent első vasárnapján veszi kezdetét, és 2016. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével ér véget.

A pápa levele, amelyet nemcsak Róma püspökeként írt, hanem mint aki maga is Istennek szentelt személy, a megszentelt élet célkitűzéseit, elvárásait és távlatait fogalmazza meg.

A célkitűzések között elsőként említi a Szentatya, hogy a megszentelt élet képviselői mindenekelőtt „hálaadással tekintsenek a múltjukba”, hogy élővé tegyék ezáltal saját identitásukat, anélkül hogy szemet hunynának a következetlenségek fölött, melyek sokszor az eredeti karizma néhány lényeges szempontjának elfeledéséből adódnak. Ez a visszatekintés és számbavétel tudatosítja, hogy a megszentelt élet egy-egy családja miként élte meg a karizmáját a történelem folyamán, és milyen nehézségekkel kellett szembenéznie.

A második célkitűzés arra irányul, hogy „a jelent szenvedéllyel éljük meg”, ami természetes következménye saját gyökereink újrafelfedezésének. Az összes alapító számára egyetlen regula, vagyis rendszabály létezik, ez pedig az evangélium. A szabályok tehát az evangélium kifejezései, és egyben eszközök annak teljes megélésére. Az eszmény mindig Krisztus, hogy elmondhassuk: „Számomra az élet Krisztus” (Fil 1,21). A megszentelt élet közösségeinek tagjai ebben a különleges évben engedjenek az evangélium felszólításának, ami legyen valódi „vademecum” a mindennapokra. (A latin ’járj velem’ kifejezésből eredő szó jelentése: magunkkal hordható, hasznos gyakorlati tudnivalókat tartalmazó zsebkönyv, útikalauz – A szerk.)

A szeretet képzelete nem ismer határokat – írja a pápa a levelében –, és mindig tudott megszámlálhatatlan új utat nyitni, hogy elvigye az evangélium fuvallatát a legkülönfélébb kultúrákba és társadalmi környezetekbe. Az alapítókat elbűvölte a tizenkét apostol egysége mesterük körül. Ma, amikor az összeütközések, a különféle kultúrák nehéz együttélése és a gyengék feletti hatalmaskodások világában élünk, akkor egy olyan közösség modelljének felajánlására kaptunk meghívást, amelyik a személyek méltósága elismerésén és a javak megosztásán keresztül lehetővé teszi a testvéri kapcsolatok megélését – fogalmaz a pápa.

A harmadik célkitűzés a „jövő átölelése reménységgel”. Ismertek a jelenkor nehézségei, mint a hivatások számának a csökkenése és a relativizmus, mégis éppen az ilyen bizonytalanságok között valósul meg a reménységünk, ami a történelem Urába vetett hitünk gyümölcse, aki állandóan ismétli: „Ne féljetek, mert veletek vagyok.” Ez a reménység nem számokon és műveken alapul, hanem azon, akibe bizalmunkat vetettük, és ez a reménység nem csal meg.

Ferenc pápa személyes elvárásai között említi meg az óhaját, hogy az egyház örömteli arcot és Istentől eredő boldogságot mutasson a világnak, amit a közösségekben megélt testvériség hitelesít. Mindezt egy eredménycentrikus, egészségmániás és sikerorientált környezetben kell megvalósítani, mely kizárja a gyengéket és a szegényeket. Az egyház ne a prozelitizmus (erőszakos térítés – A szerk.), hanem a vonzereje révén gyarapodjék.

Nagy hangsúllyal szól a pápa a megszentelt élet prófétai jellegéről, melynek jegyében a küldetése az, hogy felébressze a világot, a megkülönböztetés révén tárja fel a rosszat, az igazságtalanságot, és álljon a gyengék, a védtelenek oldalán. Ferenc pápa elvárja az Istennek szentelt személyektől, hogy legyenek a közösségi élet szakemberei, győzzék le soraikban a pletykát, az irigységet, a féltékenységet, és éppen ezáltal tudjanak kilépni saját intézményük keretei közül. Elvárja tőlük a konkrét cselekedeteket a menekültek befogadása, a szegényekhez közelítés, a katekizmus kreativitása, az evangélium hirdetése és a struktúrák karcsúsítása terén.

Ferenc pápa levele végén azokhoz a világi hívekhez fordul, akik osztoznak a megszentelt élet eszményeiben, küldetésében és feladataiban. A Szentatya azt kéri tőlük, keressék az alkalmakat arra, hogy a megszentelt személyekkel együtt ünnepeljenek és velük közösen szolgáljanak. A pápa befejezésül a püspökökhöz fordul, és arra buzdítja őket, hogy törekedjenek előmozdítani a különféle közösségek sajátos karizmáit, továbbá gyengédséggel és szeretettel álljanak mellettük szenvedésük és erőtlenségük helyzeteiben.

Magyar Kurír