Szent Erzsébet-gyűjtés

 

Főtisztelendő Paptestvérek, kedves Hívek!

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledvén, cselekvő módon emlékezzünk a magyar szentre, akit az egész világon a szolgáló szeretet példaképeként ismernek és tisztelnek. Erzsébet a másokkal való törődést állítja elénk követendő példaként, figyelmeztetve bennünket arra, hogy a másokkal való törődés az odafigyeléssel kezdődik, de ez nem állhat meg az együttérző sajnálkozásnál, hanem cselekvő magatartássá kell válnia.

Szent Erzsébet ünnepe üzenet a számunkra, figyelmeztetés, hogy mi magunk is próbáljuk tettekre váltani mindazt, amit példájából tanulhatunk. A legkülönfélébb válságok által sújtott világunkban is törekednünk kell arra, hogy saját nehézségeink, küzdelmeink mellett, ezek ellenére is, meglássuk mások gondját-baját, testi-lelki szükségét is. Világjárvány, energia-árak, politika, gazdasági helyzet – megannyi tényező okoz egyre nagyobb megosztottságot a világban. Nekünk, keresztényeknek még inkább figyelnünk kell egymásra, hogy őrizhessük és építhessük az egységet: egységet Istennel és egységet emberek között.

Kaotikus mindennapjaink tele vannak zűrzavaros, legtöbbször szomorú és félelmet keltő információkkal. Bár a felebarátra való figyelésről szóló híradás ritka és kevés, mégis mindannyian találkozunk környezetünkben segítőkész magatartással, tapasztalunk támogató hozzáállást embertársaink részéről. Erre a keresztény lelkületre, jóakaratra alapozva, az egységet szorgalmazva szervezi meg a Főegyházmegyei Caritas segélyszervezet a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtését, idén a rászoruló gyermekek és fiatalok megsegítése céljából.

Az elmúlt évben, az idős és beteg testvéreink támogatására szervezett gyűjtés során, 186.051 lej gyűlt össze, amiért hálás szívvel mondok köszönetet minden adakozónak. Ugyanakkor szeretettel kérem a Főtisztelendő Paptestvéreket és a kedves Híveket, hogy lehetőségeikhez mérten idén is segítsék a Caritas kezdeményezését. A járvány, mint betegség, közvetlen módon kevésbé veszélyezteti a kiskorú és ifjú nemzedéket, de közvetett módon számos problémát okoz körükben. Kezdve az otthon-tanulás akadályaitól, sok más nehézségen és nélkülözésen át egészen a családtagok, netán szülők elvesztéséig – számos rászoruló, anyagiakban és lelkiekben hiányt szenvedő gyermeknek, fiatalnak van szüksége odafigyelésünkre és segítségünkre.

A folyó év november 14-re tervezett Szent Erzsébet-gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára utalni (hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: C.F. 4562770) vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.

Adományaikért már most őszinte köszönetet mondok. A jó Isten sokszorosan fizesse meg mindenki áldozatát!

 

Gyulafehérvár, 2021. november 1., Mindenszentek Főünnepén           † Gergely

                                                                                                   érsek s.k.

(X./2021. érseki körlevél)