Deményháza

Szent Őrzőangyalok, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 547213-Dămieni 160., Com. Eremitu, jud. Mureş
Tel: 0265-347.360

Szolgálatot teljesít:

Ft. Rózsa Gáspár, plébános

Az 1567-es évi regestrumban Dymynháza néven szerepel. 1638-ból van adat arról, hogy az Agyagos tetőn egy kápolna állott Szent Orsolya tiszteletére. Székelyhodos lfiiája volt. 1671-ben a kápolnát beköltöztették a mai temetőbe, és a Szent Őrzőangyalok tiszteletére szentelték. 1836-ban építették a mai templomot, és a fakápolnát eladták a székelysárdi görög katolikusoknak. 1868-ban lett önálló plébánia. 1868-tól létező katolikus iskoláját 1948-ban államosították.
Búzaháza az 1567-es évi regestrumban mai nevén szerepel. Hajdan Kiskeresztúr volt a neve, ami arra utal, hogy akkor temploma vagy kápolnája volt. A reformáció után a vallás szerint vegyes lett: katolikus, unitárius és református. A katolikusoknak 1776-ban csak haranglábjuk volt. 1843–44-ben fakápolnát építettek, 1889–80-ben pedig kőtemplomot. 1912-től volt katolikus iskola.

Lélekszám: 215
Örökös szentségimádási nap: január 27.
Szentmisék: vasárnap 11,30 órakor, hétköznap: minden reggel 7,30 órakor