Amint előző években megjelent körleveleink is tanúskodnak, igyekszünk hatványozott figyelmet fordítani egyházközségeink írott örökségének védelmére. Az Érseki Levéltárunkban végzett feldolgozó munka során, az utóbbi években beérkezett anyakönyvi másodpéldányok terén nagymértékű minőségbeli romlást tapasztaltunk. A legfőbb problémát a fénymásolás növekvő terjedése okozza. A fénymásolt anyakönyvi oldalak nem a maradandóságot szolgálják, mivel gyakran tartalmi sérülésekkel, csonkított szövegrészekkel érkeznek és számos, állományvédelmileg elfogadhatatlan eljárással készülnek (ragasztók, ragasztószalagok, fémtűzők stb. használatával).

A valósághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a gyakorlatot toleráltuk az utóbbi időben. Reméltük, hogy ezzel is könnyítünk a lelkipásztorkodó papság adminisztrációs megterhelésén. Az eredmény sajnos jóval az elvárás alatt maradt, ami így nem folytatható.

Mindezek arra késztettek, hogy megfelelő konzultáció után, más magyar egyházmegyék erre vonatkozó rendelkezéseivel összhangban elrendeljem, hogy az idei, 2017-es évtől kezdődően csak az anyakönyvi űrlapokra kézzel írott másodpéldányokat fogadjuk el. A Főesperesi Hivatalokat kérem, hogy csak a hagyományos módon (tintával, kézzel) kiállított másodpéldányokat küldjék hozzánk.

A fénymásolatban eddig beérkezett másodpéldányok helyettesítésének mikéntjéről és a hiányzó évkörök pótlásáról a későbbiekben rendelkezem.

Bízom benne, hogy ma, amikor kivívott kisebbségi jogainkat egyre több támadás éri, Paptestvéreim felismerik a helyzet fontosságát és képesek lesznek áldozatot hozni azért, hogy a másodpéldányokban levő adatok biztos helyen, állapotukban időálló, jogilag eredetiként megőrződjenek a jövő nemzedékek számára.

Az előbbiekkel kapcsolatosan felmerülő egyéb részletekben a Főesperesi központok szolgálnak eligazítással.

(részlet az I./2015. érseki körlevélből)

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.