A Római Katolikus Teológia Kar szeretettel hív minden érdeklődőt Prof. Dr. Paul M. Zulehner, bécsi pasztorálteológus díszelőadására május 18-án, du 5 órától. Az előadással egybekötve bemutatják az előadó társszerzésében és a Verbum Kiadó gondozásában megjelent Jöjjön el a Te országod. Gyakorlati Egyháztan című könyvet. Az előadást követően esti 7 órától közös szentmise lesz a Teológia Kar kápolnájában, melynek főcelebránsa ugyancsak Zulehner professzor lesz. Az előadás címe: Merre vezeti Ferenc pápa az egyházat? 50 évvel a lelkipásztori konstitúció megjelenése után. Helyszín: BBTE, Római Katolikus Teológia Kar Márton Áron terem Iuliu Maniu (Szentegyház) utca, 5. szám A részvétel díjtalan.

Prof. DDr. Paul M. Zulehner korunk egyik legismertebb pasztorálteológusa. Szívügye az egyházi gyakorlat időszerű és célszerű alakítása. Kutatásaiban különös figyelmet szentel a posztkommunista országok társadalmi és egyházi kihívásainak. Ennek bizonyítéka az is, hogy az elmúlt 25 évben számos olyan doktorátust és habilitációt kísért, melynek szerzői valamelyik, egykor kommunista elnyomás alatt álló országból származnak. Mindezek mellett Zulehner professzor a Szatmári Egyházmegye zsinati folyamatát és az abból született pasztorális tervet is támogatta. 

Vasárnap

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.