Az idén is megszervezzük a kántorok lelkigyakorlatos továbbképzőjét.

Erre Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban kerül sor február 5–9. között. Akik részt szeretnének venni, szándékukat január 31-ig jelentsék a Tanulmányi Ház recepcióján, a 0741–258156-os telefonszámon.

Bár minden kántor számára kötelező lenne a részvétel mégis az a kérésünk, hogy csak azok jelentkezzenek, akik komolyan tudják venni a programot.

A továbbképző február 5-én 1500 órai kezdettel, Veni Sancteval kezdődik a kegy-templomban. A résztvevőket arra kérjük, hogy 1400 -ig érkezzenek meg, hogy az ügyintézést, szállásfoglalást idejében elintézhessék.

Arra kérjük Főtisztelendő Paptestvéreinket, hogy kántoraikat erre az időre szabadságolják és fizessék ki számukra a részvételi és utazási költségeket.

Részvételi díj személyenként 200 RON (a támogatok jóvoltából).

(Részlet 2018/I. Körlevélből)

 

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.