Főtisztelendő Paptestvérekkel tudatjuk, hogy a Márton Áron hagyaték sorozatban megjelent a 18. kötet „Alkalmi beszédek – 3.” címmel. Kifejezetten prédikációs anyagot tartalmaz, többek között olyan témák szerepelnek, mint „Isten, Jézus Krisztus, keresztényi mivolt, hit, ima, ember, halál, stb.” Nem kész prédikációk, de jó segítségül szolgálnak a szentbeszédek elkészítéséhez, a krisztushívőknek pedig kiváló lelki olvasmány. Beszerezhető:  – az Érsekség kapusszobájában, Dr. Marton József tanár úrnál – a könyv szerkesztőjénél, valamint a Corvina könyvüzletben.

(részelt a 2019/V. érseki körlevélből)

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.