Haszos infók

Paptestvéreink tájékoztatására közöljük, hogy az Érseki Hivatal 2020. december 23. és 2021. január 10. között zárva tart. Ez idő alatt hivatalunk szolgálati telefonjai sem működnek. Lelkipásztori ügyekben bármikor a rendelkezésükre állunk. Szíves megértésüket ezúton is köszönjük.

(részelt a 2020/XII. érseki körlevélből)

Haszos infók

A COVID-19 járvány széleskörű terjedése miatt az illetékes állami hatóságok falvakat és városokat zártak és zárnak le. Az eddigi tapasztalat szerint, a szentmiséket nem tiltják, de korlátozzák: csak kültéren lehetségesek. Minden Paptestvért szeretettel és nyomatékkal kérek, hogy tartsa be a helyi hatóságoknak a szentmisékre és vallásos eseményekre vonatkozó rendelkezéseit.

Haszos infók

A súlyosbodó járványhelyzet próbára teszi mindannyiunk leleményességét és tenni akarását, különösképpen a hitoktatás terén. Megváltozott életünk eddig is sok áldozatot kívánt mind lelkipásztorainktól, mind hitoktatóinktól, legyen szó iskolai vagy plébániai tevékenységről.      

Haszos infók

Október folyamán sor került a segédpüspök által vezetett rekollekciók megtartására, melyek fő témája a „hogyan tovább papi rekollekció?” kérdés volt. A visszajelzések szerint sokan szeretnék, ha időközönként a főesperességek szerveznék ezt meg. Tekintettel a járványhelyzetre és a szigorításokra, az adventi rekollekciós nap megszervezését a főesperesekre bízzuk.

Az advent első hetében, november 30. és december 4. között megtartandó rekollekció után várjuk a főesperesek beszámolóját arról, hogyan sikerült a napot megszervezni.  

Haszos infók

Szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján tartjuk székesegyházunk búcsúját. Az elmaradt nagycsütörtöki olajszentelést is a búcsús szentmise keretében tartjuk meg, amely egyben a Szeminárium Veni Sancte-ünnepe is (a Római Katolikus Teológiai Kar Pasztorálteológiai Intézetének tanévnyitója).

Haszos infók

Főegyházmegyénk számára az idén négyen jelentkeztek a Római Katolikus Teológiai Kar Pasztorálteológiai Intézetébe (SIS) azzal a céllal, hogy tanulmányaik befejeztével papok legyenek:

Haszos infók

Főtisztelendő Paptestvéreimmel tudatom, hogy amennyiben a járványügyi előírások lehetővé teszik, az őszi rekollekciós napokat a következő beosztás szerint szervezzük meg a főesperesi központokban:

1. Első körben:

            – Október 12–én, hétfőn                     –          Kézdivásárhelyen;

Haszos infók

Örömmel tudatom, hogy megtisztelő változás történt a Gyulafehérvári Főegyházmegye Érseki Hivatalának postacímében. Az eddig Str. Mihai Viteazu Nr. 21. mostantól Str. Episcop Márton Áron Nr. 2.

(részlet a 2020/VIII. érseki körlevélből)

Haszos infók

A Gyulafehérvári Főegyházmegye központi hivatalai a nyári szabadságolás ideje alatt is folyamatosan nyitva tartanak. Alkalmazottaink is kiveszik pihenőszabadságukat, de – csökkentett létszámmal – a hivatalok nyitva tartanak a megszokott munkaprogram szerint.

(részlet a 2020/VIII. érseki körlevélből)

Haszos infók

Bodoni Árpád tb. kanonok, nyugalmazott plébános, életének 100., papságának a 76. évében a június 26-án este megtért a mennyei Atyához.

Haszos infók

Az idei IV. körlevelemben már rendelkeztem a 2020-ban esedékes bérmálások elhalasztásáról (45-2020). Továbbra is fontosnak tartom, hogy a szentség kiszolgáltatását egy rövid előkészület előzze meg. Mivel a jelenlegi egészségügyi rendelkezések még mindig nem teszik lehetővé egy nagyobb létszámú csoport zárt térben való találkozását, és így nehéz lenne megtartani a felkészítőket és a bérmálást is, úgy határoztam, hogy az idénre tervezett bérmálásokat áttesszük a jövő évre.

(részlet a 2020/VIII. érseki körlevélből)

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.