III. Körlevél (2017. március 15.)

Kérem Főtisztelendő Testvéreimet,

hogy a mellékelt körlevelet minden húsvéti szentmisén a hirdetések előtt olvassák fel.

D. a J. Kr.!

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

Az idén ismét együtt ünnepeli a kereszténység – Kelet és Nyugat – Urunk Feltámadását, a húsvétot. Keresztény hitünknek ez a legfontosabb ünnepe, mert Krisztus Urunk feltámadása szent hitünk alapja. Szent Pál mondja: „Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel… Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, szánalomra méltóbbak vagyunk minden embernél. Ám Krisztus feltámadt halottaiból, mint a holtak zsengéje.“ (1 Kor 15,16.19-20)

Feltűnő, hogy az evangélisták nem számolnak be arról, hogy a Feltámadott elsőként Édesanyjának jelent volna meg. Nem volt rá szüksége? Vagy azért nem említi az evangélium, mert szülők nem lehetnek tanúk gyermekeik perében? Meg vagyok győződve, hogy az Úr Jézus elsőként Édesanyjának jelent meg! A Szűzanya kitörölhetetlen az evangéliumból (a megváltás örömhíréből), mert ő az első keresztény, aki elfogadja és teljesíti Isten akaratát: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) – Ő szüli meg az Isten-embert, Megváltónkat, és ezért minden kegyelemnek közvetítője.

Emlékévvel ünnepli az idén Katolikus Egyházunk a Fatimai jelenések századik évfordulóját. A kinyilatkoztatás lezárult. Mindent tudunk, ami szükséges üdvösségünkhöz. Az Egyház által elismert Mária-jelenések nem hozhatnak újat. A Szűzanya jelenéseiben csak azt teszi, amit a kánai menyegzőn tett: rámutatott az emberi nyomorúságra „Nincs több boruk!” (Jn 2,3) és a szolgáknak azt mondja: „Tegyetek meg mindent, amit csak /Fiam/ mond!” (Jn 2,5)

A hiteles Mária jelenésekben a Szűzanya felhívja figyelmünket hitletéteményünk elfeledett igazságaira. Fatima üzenete: Tartsatok bűnbánatot és imádkozzátok a rózsafűzért. Fatimához kapcsolódik a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a tisztelete, az öt első szombat gyakorlata papi és szerzetesi hivatásokért, valamint Szűz Mária, Világ Királynője emléknap. Fatima üzenete mindig időszerű!

Főegyházmegyénk csatlakozott a liturgikus magyar nyelvterületre meghirdetett Szent László emlékévhez. Pasztorális Bizottságunk már ki is adta a pasztorális segédanyag kísérő füzetet. A hagyomány szerint Szent László királyunk telepítette le a székelyeket a mai Székelyföldre. Ekként vált dicső királyunk Erdély védőszentjévé. (NB! Az erdélyi/gyulafehérvári főegyházmegye egyházi Védőszentje Szent Mihály Főangyal). Büszkék vagyunk Szent László király erdélyi vonatkozású emlékhelyeire. Használjuk fel ezt az emlékévet arra, hogy igyekezzünk Szent Lászlót követni keresztény életünkben: Egyházához hűséges, gyakorló katolikus, többgyermekes minta családapa, keresztény hitére alapozott vitézsége és hazafias honszeretete... Trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóján Erdélyország Védőszentjét kérjük, hogy továbbra is oltalmazza hívő népét!

A közéletben zavar minket a törvényhozás javaslata, az egyneműek együttélésének és gyermekek örökbefogadásának hivatalos engedélyezése. Örvendünk, hogy eddig a parlament visszautasította ezeket a javaslatokat. Ugyanakkor a magzatelhajtás – melynek terén Európában sajnos első helyen áll Románia – nemzeti öngyilkosság. Katolikus Püspöki Karunk gyakran tiltakozott ezek ellen. Ebben együtt vagyunk a többségi Román Ortodox Egyházzal, az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházakkal és a keresztény „kultuszokkal”.

A változások után (1990-) megindult az egyházak kommunista időbeli vagyonelkobzásnak a jogi helyreállítása, azaz a visszaszolgáltatás. 27 év „demokrácia” után meg kellett érnünk, hogy történelmi egyházaink részben visszaadott javait újra államosítják azon a címen, hogy 1990 után az eljárás nem volt törvényes. Legjellegzetesebb a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium sorsa volt, egy a sok közül. Most azonban ránk jár a rúd: a marosvásárhelyi II. Rákóczy Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumot két év után ellehetetlenítették. A története közismert: Romániában nem felekezeti kérdések vannak, hanem nemzetiek. Marosvásárhelyt magyar Státus Líceum sok városatyát zavar. Nuncius urunk volt szíves személyesen kihallgatást kérni a vagyon-visszaszolgáltatási bizottságnál… Meghallgatták. A következményeket várjuk (ha egyáltalán lesznek). Gondolom, törvényes úton már mindent megtettünk. A Státus nevében – mivel elnöke vagyok – többször adtunk ki sajtónyilatkozatot. Örvendünk, hogy az RMDSZ teljesen mellénk állt, mint magyar érdekképviseletünk. Sajnos, a jelenlegi helyzet ismeretében nem tudok semmit ígérni: Mi lesz a sorsa a katolikus iskolának, ha a kezdő osztályokba nem iratkozhatnak be? Köszönöm a Szülőknek, akik a megfélemlítések ellenére bátran vallották, hogy gyermekeiket katolikus iskolába akarják járatni. Követelésünk az érvényben lévő romániai Alkotmány és tanügyi törvények alapján áll!

Az idén ismét elővételezzük ökumenikus mozgalmunk célját, a keresztények egységét – legalábbis naptári szinten – keresztény főünnepünk közös megtartásában Keleten és Nyugaton… Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2017. április 16-án, Urunk Feltámadásának főünnepén

                                                                                                          † György s. k.

                                                                                                                  érsek


Nagyböjti papi rekollekció programja

Ezévi első körlevelünkben meghirdetett program értelmében, a nagyböjti lelki napokat az alábbi beosztás szerint szervezzük meg a főesperesi központokban:

1.   Első körben:

            – Március 27-én, hétfőn                  –          Kézdivásárhelyen;

            – Március 28-án, kedden                 –          Brassó–Szent Keresztben;

            – Március 29-én, szerdán                –          Csíksomlyón;

            – Március 30-án, csütörtökön        –          Székelyudvarhelyen;

 

      Előadó: Főtisztelendő Msgr. Dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, teológiai tanár úr

      Téma: Reformációs előzmények

2.   Második körben:

– Március 27-én, hétfőn                  –          Gyergyószentmiklóson;

            – Március 28-án, kedden                 –          Marosvásárhelyen;

            – Március 29-én, szerdán                –          Kolozsváron;

            – Március 30-án, csütörtökön        –          Alvincen;

 

      Előadó: Főtisztelendő Dr. Diósi Dávid vicerektor, kanonok, teológiai tanár

      Téma: Útban Jeruzsálem felé – a szentmise húsvéti teológiája

       A szokott időben tartsák meg a koncelebrációs szentmisét, a kerület valamennyi papjának részvételével.

A szentmise után külön elmélkedésen vesznek részt a Paptestvérek, majd ezt követően elvégezhetik szentgyónásukat.

Lelkipásztoraink megfelelő előkészülete biztosítja a híveink méltó kiszolgálását az ünnepeken.

Az előadást és megbeszélést lehetőleg közös ebéd kövesse, ahol kötetlen együttlét keretében megbeszélhetik gondjaikat, terveiket.

Amennyiben igény mutatkozik a rekollekciós téma elmélyítésére, folytatni lehet a beszélgetést ebéd után is.

Valamennyiük cselekvő részvételére számítunk.


Szám: 421–2017.

Nagycsütörtöki olajszentelés és a papi ígéretek megújítása

A korábbi évek gyakorlatához híven, szeretettel emlékeztetem Paptestvéreimet, hogy ebben az évben a nagycsütörtöki olajszentelési szentmise 10 órakor kezdődik székesben. Megismétlem az ezzel kapcsolatos, előző években is közölt tájékoztatót.

A szentmise keretében (a hagyományhoz híven) megáldom a betegek és a katekumenek olaját, és megszentelem a krizmát.

A koncelebrációs szentmisében megújítjuk a papszenteléskor tett ígéretünket. A szentmisére hívok és várok minden Paptestvért, beleértve a szerzeteseket is. Az idő szorítása miatt, az ünnepélyes bevonuláson csak a kerületeket képviselő főesperes urak, valamint a központi papság vesz részt. Így több idő marad a zarándokok köszöntésére.

A szentmise után ünnepélyes körmenetben hozzuk át a megszentelt olajakat az érseki palotába. A kerületi képviselők ezt követően vehetik át megbízottunktól a főesperesi kerületeknek biztosított szent olajakat, szokás szerint az érseki kápolna előtt, erre a célra kialakított helyen.

Szeretettel hívom és várom valamennyi Paptestvéremet az ünnepség után, az érseki palota emeleti nagytermébe, hogy a sürgető és ünnepi feladatok ellenére, még ha rövid ideig is, de együtt lehessünk a közösen elfogyasztandó, szerény agapén.


Szám: 422–2017.

Hittanosok, hitoktatók és ministránsok zarándoklata

Főegyházmegyénkben immáron hagyománnyá vált, hogy a nagycsütörtöki olajszentelő szentmisére, Gyulafehérvárra zarándokolnak a hittanosok és hitoktatóik, valamint a ministránsok, lelkipásztoraik vezetésével.

Buzdítsuk a híveket, a hitoktatókat és hittanosokat, különösen is az oltár körül szolgálatot teljesítő fiatalokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt ezen a szentmisén. Ne feledjük, hogy ez is jó eszköze lehet a hivatásébresztésnek.

A ministránsokat bátorítsuk, hogy ministráns ruhában vegyenek részt a liturgián.

A szentmise előtt és után, az érseki hivatal földszinti részében válthatnak öltözéket, továbbá Paptestvéreim is itt ölthetik magunkra a liturgikus ruhát. Hozzanak magukkal albát és fehér stólát. Kazulát mi biztosítunk, amíg a készlet tart. Kérem Paptestvéreimet, hogy a beöltözés után a presbitériumban foglalják el kijelölt helyeiket.

A szentmise végén név szerint is szeretném köszönteni a zarándok csoportokat. Ezért kérem, hogy április 12-ig, (Nagyszerda este 8 óráig) jelentsék a következőket dr. Gál László igazgató/tanfelügyelő úrnak a laszlo.gal@romkat.ro email címen – írásban: 1. Honnan - 2. Kik - 3. Hányan - 4. Ki(k)nek a vezetésével érkeznek.

A szentmise végén ünnepi körmenetben vonulunk ki a székesegyházból, de a zarándokokat különböző programok várják, eltérő helyszíneken. Kérjük, kövessék a vendégvezetők útmutatásait.


Szám: 424–2017.

Nagypénteki persely a Szentföldi Katolikus Egyházak támogatására

Ismételten emlékeztetem Paptestvéreimet és Kedves Híveimet, hogy az Apostoli Szentszék felkérésére a nagypénteki Szent Sír persely bevételét ebben az esztendőben is a Szentföldi Katolikus Egyházak támogatására kell fordítanunk.

A szokáshoz híven, a gyűjtésből származó összeget adják le a főesperesi hivatalba jegyzőkönyv ellenében, ahonnan továbbítják az érsekség Gazdasági Osztályára.

Hivatalunk a Nunciatúrán keresztül juttatja el rendeltetési helyére az így begyűjtött adományokat. Minden évben hivatalos visszajelzést, köszönőlevelet kapunk a Szentszéktől, amelynek tartalmát a sajtóban is közzétesszük.


Szám: 425–2017.

Papi Szenátus tavaszi ülése

Főegyházmegyénk Papi Szenátusának tavaszi rendes ülésére 2017. április 25-én kerül sor az alvinci Pongrácz Szent Istvánról nevezett Tanulmányi Házban.

Paptestvéreim is beküldhetik javaslataikat, meglátásaikat a számukra fontos témakörben.

Beküldési határidő: 2017. április 20.


Szám: 396–2017.

Mária Rádió javára főegyházmegyei gyűjtés

A Mária Rádió programja ismert mind a Paptestvérek, mind a kedves hívek előtt. Programjának legnagyobb részét az imádság képezi. Ezen keresztül tesz tanúságot Istenről és hirdeti a hitet. Hallgatóinak száma 150.000 körül van, amelynek 80%-a a gyulafehérvári főegyházmegyében él.

Központi helyen szerepel a napi szentmise és rózsafüzér közvetítése. Ebből lelki vigaszt és táplálékot meríthetünk, elsősor-ban az idősek, betegek és úton lévők.

A Mária Rádió további működéséhez megfelelő anyagi alapra van szükség, de ezt csak a hívek biztosíthatják, mert a pénz-forrást jelentő reklámozás nem illik bele a rádió műsorába.

Adományokból tudják fenntartani a stúdiók működését, az elavult technikai felszerelések és antennák felújítását. Ebből tudják fedezni a szolgáltatások, különféle költségek havonkénti kifizetését, amely 12.000–15.000 Euróig terjed.

A Mária Rádió megsegítése érdekében főegyházmegyei gyűjtést hirdetünk

Húsvét 4. vasárnapjára, május 7-re.

A gyűjtésből származó összegeket a főesperesi hivatalok összesítik, majd ezt követően továbbítják a főegyházmegyei központba, plébániákra leosztott kimutatással. Innen fogjuk a beérkezett összeget átutalni a Mária Rádió vezetőségének.

Megértő és segítő

támogatásukat ezúton is köszönjük.

Jutalmazza meg a jóságos Atya,

a Boldogságos Szűzanya égi közbenjárására.


Szám: 366–2017.

Papi Továbbképző 2017. évi programja

Terveinkhez és elhatározásainkhoz híven az idén is megszervezzük a papi továbbképzőt, melyre minden érdeklődőt és érdekeltet szeretettel várunk.

A minden évben megszervezésre kerülő papi továbbképző jó alkalom arra, hogy ismereteinket felfrissítsük, az új kihívásokkal szembenézzünk. Ugyanakkor ez a találkozó arra is szolgál, hogy megerősítsen papi identitásunkban, hogy találkozzunk régi osztálytársainkkal, kollégáinkkal, felidézve a Gyulafehérváron eltöltött évek szépségét és gazdagságát.

A közös együttlét, a közös problémák átbeszélése erőforrás lehet papi mindennapjainkhoz; az ismeretek felfrissítése pedig segítség lehet hivatásunk megélésében.

Tájékoztató, információk a továbbképzőről:

Időpont: 2016. szeptember 4-7.

Helyszín: Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Szeminárium (SIS)

Érkezés: szeptember 3-án este 20.00 óráig

(20.00-tól vacsoralehetőség, aki igényli a vacsorát az bejelentkezéskor jelezze!)

Hazautazás: szeptember 7-én

Programfelelős: Ft. András István prefektus

Bejelentkezni lehet és kell szeptember 2. este nyolc óráig az alábbi telefonszámokon vagy email címeken; (ez fontos a szállás és az étkezés előkészítésnek szempontjából, ezért tisztelettel kérjük a paptestvéreket, hogy a bejelentkezésre figyeljenek).

Tel.: 0745 770134 – titkárság  /  0752 245060 – Ft. András István prefektus

prefektus@seminarium.ro

Az idei évben a papi továbbképzőn sorra kerülő tantárgyak:

dogmatika, morális és egyházjog.

Az alábbiakban bemutatjuk a soron következő témákat és egy kisebb bibliográfiát, azzal a szándékkal és céllal, hogy a résztvevők már előre elmélyülhessenek a tárgyalandó témákban.

DOGMATIKA

CREDO IN UNAM ECCLESIAM” - katolikus és ökumenikus megfontolások az Egyház egységéről

Tárgyalandó témakörök:

Ø  A Lumen gentium tanításának értelmezése

Ø  Kommunió-ekkléziológia: az Egyház Isten népeként közösség

Ø  Az egyházi kommunió szakramentális természete

Ø  A „communio hierarchica” az egyház felépítésében

Ø  Isten népe mint „communio fidelium”

Ø  A család mint közösség és egység (Familiaris consortio)

Ø  Az egyház egyetlenségének katolikus és ökumenikus felfogása

Magyar nyelvű bibliográfia:

Szabó Ferenc (szerk. és ford.), Henri de Lubac az Egyházról, Róma, 1972.

Tomka Ferenc, Intézmény és karizma az egyházban, Budapest: OLI, 1991.

Kránitz Mihály (szerk.), A II. vatikáni zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002, A zsinati dokumentumok áttekintése, Budapest: Szent István Társulat, 2002.

Dulles, Avery, Az egyház modelljei (Ford. Kató Eszter és Bretz Annamária), Bp., Vigilia, 2003.

Székely Dénes, Isten népe, Kolozsvár: Kolozsvári Egyetemi Kiadó, 2012.

Puskás Attila, Communio-ekkléziológia, A II. Vatikánum egyházról szóló tanításának recepciója a zsinat utáni teológiában in Vigília 2002/11, Budapest, 814–825.

Puskás Attila, A katolikus kommúnió-ekkléziológia magna chartája: A Communionis notio levél, in Teológia XLI, 2007/ 3-4, Budapest, 175–188.

Puskás Attila, A Lumen gentium egyháztanának recepciója in Vigilia 2012/9, Bp., 650–659.

Bara Zoltán-József, Az egyház egysége: katolikus és ökumenikus megfontolások, in Sapientiana 9, 2016/2, Budapest, 37–50.

MORÁLIS

Biotechnológia kérdések:

Hittani Kongregáció, Dignitatis Personae kezdetű nyilatkozat (részleges magyar fordítás:

http://kattanok.weebly.com/hittani-kongregaacutecioacute-dignitas-personae.html

Ramon Lucas Lucas, A bioetikáról mindenkinek, Új Ember, Budapest, 2007.

Környezeti problémák:

Ferenc pápa, Laudato sì kezdetű enciklika a közös otthon gondozásáról, Szent István Társulat, Budapest 2015 (interneten: http://szit.katolikus.hu/feltoltes/Laudato%20si%27.pdf);

A kiengesztelődés szentsége – elméleti rész és kázusok megbeszélése;

  • ajánlatos volna olyan előkerült konkrét kázusok beküldése, amelyek nehézséget okoztak, vagy amelyekből a résztvevők is tanulhatnak

EGYHÁZJOG

1.    Egyházi házasságok egyházjogi semmisségi eljárása, a MITIS IUDEX DOMINUS IESUS motu proprio ismertetése.

2.    AMORIS LAETITIA – apostoli buzdítás kötelező olvasmány. Egy rövid dolgozat (kb. 10 oldal) összeállítása a következő pontok alapján:

a.    Az apostoli buzdítás tanítása az egyházi házasság egységéről és felbonthatatlanságáról.

b.    Mit mond a dokumentum az emberek megsegítéséről, hogy az Egyház tanítását még jobban megvalósíthassák életükben?

c.     Mint mond a dokumentum az emberek megsegítéséről, hogy egyre jobban bekap-csolódjanak az Egyház életébe?

d.    Mit mond a dokumentum a bűnbocsánat és a szentáldozás szentségeiről?

e.    Mit mond a dokumentum a családgondozók képzéséről?

f.      Mit mond a dokumentum az egyházmegyei képzési központokról?

g.    Mit mond a dokumentum a családi élet plébániai gondozásáról?

h.    Mit mond a dokumentum a házasságra való felkészítésről?

i.      Mit mond a dokumentum az elkísérésről és az integrálásról?

j.      Mit mond a dokumentum a keresztény család küldetéséről?

3.    Változások az 1983-as Törvénykönyvben.

4.    Házasságjogi és büntetőjogi kérdések.

Könyvészet:

Erdő Péter: Egyházjog, Bp. 2005.

Kuminetz Géza: Katolikus Házasságjog, Bp. 2002.

Ferenc pápa: Amoris Laetitia, A családban megélt szeretetről kezd. apost. buzdítás, Bp. 2016.

Ferenc pápa: MITIS IUDEX DOMINUS IESUS motu proprio Erdő Péter bíboros fordításában, http://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-mitis-iudex-kezdetu-motu-proprioja


Szám: 423–2017.

Bérmálási időpont változás

Ezévi első körlevelünkben – 45–2017 – szám alatt meghirdettük az idei bérmálási programot.

Lelkipásztori kérésre módosítjuk a bérmálás időpontját a következő plébániák esetében:

  • csíkszentkirályi és csíkszentimrei bérmálás május 26-ról, május 25-re, Áldozócsütörtök ünnepére kerül.
  • Kostelek és Magyarcsügés esetében a bérmálás időpontja május 25-ről, május 26-ra, péntekre helyeződik át.

Szám: 426–2017.

Áthelyezésekkel kapcsolatos kérések benyújtási határideje

Ismételten felhívjuk a Paptestvérek figyelmét, hogy áthelyezésre vonatkozó kéréseket folyó év május 1-ig fogadjuk. A kérést írásban kell benyújtani, világosan kifejtve, hogy miért szeretné a változást.

A plébániára pályázók tartsák szem előtt Egyházi Törvénykönyvünk (C.I.C.) ide vonatkozó előírását, amely az 521. kánon 3. §-ában található: „Ahhoz, hogy valaki plébánosi hivatalt kapjon, a megyéspüspök által meghatározott módon, akár vizsga útján is, biztosan meg kell győződni alkalmasságáról.”

Emlékeztetőül idézem, a korábban közölt álláspontunkat, amelyet plébániára pályázók szíves figyelmébe ajánlok: A plébánosi vizsga szabályzatának 2. §–ában ez áll: „Plébánosi vizsga nélkül senki sem használhatja a plébánosi címet, nem kaphat végleges, visszavonásig szóló igehirdetési és gyóntatási joghatóságot, NEM PÁLYÁZHAT PLÉBÁNIÁRA”.

Ennek a kitételnek a jövőben is nyomatékkal érvényt szeretnénk szerezni. Aki plébánosi vizsga nélkül pályázik plébániára, tudnia kell, hogy eredményesen vizsgát tett paptestvérei előnyt élveznek vele szemben.

A magunk részéről ismételten kérni és buzdítani szeretnénk azon Paptestvéreket, akik még nem tették le a plébánosi vizsgát, hogy éljenek a lehetőséggel.


Szám: 427–2017.

Egyházzenei Bizottságunk szervezésében, idén is kántorvizsgára állhatnak azok, akik a szükséges ismereteket elsajátították, kántori oklevelet szeretnének szerezni, elvégezték a XII. osztályt, abszolválási igazolással (certificat) és plébánosi ajánlással rendelkeznek.

A vizsga ideje folyó év augusztus 28-29, helye: Szt. Miklós plébánia, Székelyudvarhely.

Kezdési időpont: 1500 óra.

A Segédpüspöki Hivatal 0266–372223-as, illetve 0740–898667-es telefonszámain, vagy a jozsef.tamas@romkat.ro email címen lehet bejelentkezni.

A vizsga díja 100 RON.

Szállást és ellátást elfogadható áron az udvarhelyi Szent Miklós plébánia biztosít.


Szám: 375–2017.

Gyerekek magyar iskolába íratása

Érdekvédelmi szervezetünk – az RMDSZ – ebben az évben már hatodszorra indította útjára beiskolázási kampányát.

Ennek célja: arra biztatni a magyar vagy etnikai szempontból vegyes családokat, hogy a magyar oktatást válasszák gyermekeiknek.

Szeretettel kérem Paptestvéreimet, hogy tegyék magukévá ezt a kezdeményezést, segítsék azokat, akik ebben ténykednek, politikai hovatartozástól függetlenül.

Hangsúlyozzák minél többször, hogy magyarul tanulni jó és előny, őseink hagyatékának megőrzése és továbbadása érdekében, ha sokszor áldozatokat is kíván ez tőlünk. Csak így lehetünk nagy ősök méltó utódai!


Szám: 57–2017.

Beiratkozás és képességvizsga a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumba

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételi vizsgát hirdet a 2017/2018-es iskolai évben induló IX. osztályának 28 helyére (fiúknak), akik sikerrel elvégezték a VIII. osztályt, magaviseletük 10-es, és 2017. szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Előszeretettel várjuk azoknak a jelentkezését, akik papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni, vagy „egyszerűen” hitvallásos/katolikus iskolában szeretnének továbbtanulni.

A kántorképzés opcionális – jó hallással és énekhanggal, valamint zenei tehetséggel rendelkezők jelentkezhetnek erre; a felkészítés – a 4 iskolai év alatt – a főegyházmegyei Liturgikus és Egyházzenei Bizottság irányításával történik, vizsgáztatás pedig a 12. osztály elvégzése után már lehetséges.

Opcionálisan – intenzív angol nyelvtanulási lehetőséget is biztosítunk azoknak, akik vállalják (szabadidejük rovására).

Az I. szesszióban felvételizni szándékozók legkésőbb 2017. május 10-ig jelentsék be ezen szándékukat plébánosuk ­– vagy plébánosuk tudtával – iskolai hitoktatójuk révén a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) igazgatóságán:

Tel./Fax: 0258-819869

gmgkdirector@gmail.com

Az előző tanévekkel szemben, idén csak két felvételi szesszió lesz, a következők szerint:

 I. szesszió (ajánlott!)

ANYANYELVI PRÓBA – (azon tanulóknak kötelező, akik nem magyar nyelven végezték az iskolát) és KÉPESSÉGVIZSGA – Római katolikus hittanból

2017.

május 22-23.

- Beiratkozás ANYANYELVI PRÓBÁRA* és/vagy KÉPESSÉGVIZSGÁRA

(a helyi iskola által kiadott beiratkozási lap mellékletével - Anexă la fişa de înscriere).

2017.

május 24-27.

- Anyanyelvi próba – (szóbeli és írásbeli nyelvismeretből és helyesírásból) és képességvizsga lezajlása

2017.

május 29.

- Az anyanyelvi próba és képességvizsga eredményeinek kifüggesztése.

- A sikeresen vizsgázott tanulók beírása.

* Az anyanyelvi próba azon tanulóknak szükséges, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt.

II. szesszió

2017.

szeptember 04.

- Beiratkozás a képességvizsgára, valamint az anyanyelvi próbára; (utóbbi azoknak kötelező, akik nem magyar tagozaton végezték a VIII. osztályt).

2017.

szeptember 05.

- A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba lezajlása.

- A képességvizsga, illetve az anyanyelvi próba eredményeinek kifüggesztése.

- A felvett tanulók beírása.

RÓMAI KATOLIKUS HITTAN KÉPESSÉGVIZSGA TÉTELEI

Aki hisz, üdvözül című hittankönyv – 8. oszt. – (írásbeli teszt):

Biblia (15–18.) – Teremtés, gondviselés (28–33.) – Isten terve az emberrel (34–40.) – A Fiúisten érettünk emberré lett (43–48.) – Legyen meg a te akaratod! (54–59.) – Föltámadt és fölment a mennybe (60-66.) – A Szentlélek (67–71.) – Jézus egyháza (79–83.) – Az egyház elöljárói (88–92.) – A szentségekről általában: a). a 7 szentség felsorolása, osztályozása; b). Keresztség – Bérmálás – Oltáriszentség (Eukarisztia) – Bűnbocsánat esetében: meghatározás, forma, anyag, kiszolgáltatója, felvevője, hatása. (Csak az előbb felsorolt szentségeket kérjük.)

 Katolikus egyháztörténelem című hittankönyv – 7. osztály – (írásbeli teszt):

Az őskeresztények tanúságtétele (9–11.) – Üldöztetések és az Egyház elterjedése (12–14.) – Az Egyház felszabadulása – A Milánói rendelet (29–31.) – Szent Benedek „fiai” nevelték az új Európát (41–44.) – A magyar nép kereszténnyé lesz (45–47.) – VII. Szent Gergely (51–53.) – Assziszi Szent Ferenc (58–59.) – Loyolai Szent Ignác (83–84.) – A Tridenti Zsinat (85.) – A 2. Vatikáni Zsinat (114–116.).

Tartsd meg a parancsokat! című hittankönyv – 6. osztály – (szóbeli vizsga):

A főparancs (15–19.) – Tízparancsolat (19–23.) – A tankönyvben tárgyalt tízparancsolat esetében tételesen a következőket kérjük: – a megfelelő parancsolat pontos idézése; – miben áll az illető parancsolat elleni vétkezés/bűn? – hogyan lehet jóvátenni az elkövetett vétket/bűnt?

***

A beiratkozási lap mellékletével (Anexă la fişa de înscriere) kell a képességvizsgára iratkozni.

A nemzeti tesztvizsgák után leadandó beíratási dossziénak a következő iratokat kell tartalmaznia:

  1. Anyakönyvi kivonat a VIII. osztály elvégzéséről (Foaie matricolă);
  2. Az otthoni iskolaigazgatóval, osztályfőnökkel és a szülővel aláíratott beiratkozási űrlap

(Cerere de înscriere), eredetiben. A beiratkozási űrlapra nem kell kódszámot írni;

  1. Orvosi igazolások (Adeverinţă medicală, Adeverinţă de vaccinări);
  2. Ellenőrző könyvecske (csak be kell mutatni);
  3. Születési igazolvány (Certificat de naştere) – másolatot beiratkozáskor készítünk róla;
  4. Személyazonossági igazolvány (Carte de identitate) – másolatot beiratkozáskor készítünk;
  5. Keresztelési (és bérmálási) anyakönyvi kivonat;
  6. Plébánosi ajánlás, jellemzés (zárt borítékban).

Ez alkalommal hozzuk az érdeklődők tudomására, hogy a Kisszeminárium X. osztályába is át lehet iratkozni – a megfelelő, eddig nem tanult tantárgyakból tett különbözeti vizsgával.

*** Szeretettel várunk minden jelentkezőt! ***


Szám: 428–2017.

Statisztikai adatok 2016-ból

Az eltelt év statisztikai adatait január első felében bekérjük, majd összesítve továbbítjuk az Apostoli Szentszéknek.

Alább közöljük – Paptestvéreink tájékoztatása céljából – a 2016-os év statisztikai adatait összesítő kimutatást:

Nr.

Főesperesség

Hívek száma

Kereszteltek

0-1 év

1-7 év

7 éven felüli

Bérmáltak

Elsőáldozók

Házasságkötések

Katolikus

Vegyes

Temetések

Ellátva

Ellátatlan

Innocens

Ellátottak

1.

Alcsík –

Kászon

22 057

267

209

40

18

0

295

82

68

14

342

262

78

2

76,61

2.

Aranyos –

Torda

2 280

22

22

0

0

0

15

12

0

12

47

35

12

0

74,47

3.

Belső –

Szolnok

4 967

45

41

4

0

253

32

38

11

27

107

74

33

0

69,16

4.

Felcsík

58 382

734

646

65

23

99

749

303

260

43

827

626

201

0

75,70

5.

Gyergyó

42 641

465

390

52

23

112

442

216

175

41

686

461

221

4

67,20

6.

Gyulafehérvár - Hunyad

12 772

144

138

3

3

400

73

87

19

68

296

144

152

0

48,65

7.

Kézdi –

Orbai

37 636

447

373

48

30

105

434

219

154

80

577

350

224

3

60,66

8.

Kolozs –

Doboka

13 960

181

164

14

3

135

93

91

11

80

212

137

75

0

65

9.

Maros –

Küküllő

28 531

329

279

34

16

25

228

130

53

77

508

279

228

1

55

10.

Sepsi –

Barcaság

37 726

443

323

73

47

105

326

225

77

148

542

305

234

3

56

11.

Szeben –

Fogaras – Erzsébetv.

5 524

49

47

2

0

0

22

40

7

33

103

57

46

0

55

12.

Székely-udvarhely

48 986

790

602

125

63

2 186

640

333

212

121

675

471

203

1

70

 

Összesen

315 462

3 916

3 234

460

226

3 420

3 349

1 776

1 047

744

4 922

3 201

1 707

14

773

Gyulafehérvár, 2017. március 15.

 

† György s.k.   

         érsek