Haszos infók

A nagyböjti papi koronagyűlések programja az idei első körlevelünkben már meghirdetett időpontok szerint alakul.

  1. Első körben:

            – Március 12-én, hétfőn                      –          Kézdivásárhelyen;

Haszos infók

Ebben az évben, a nagycsütörtöki olajszentelési szentmisét, élőben közvetíti a Duna televízió.

A 10 órától kezdődő szentmisére nemcsak a Paptestvéreket várjuk, hanem a hittanosokat, hitoktatókat és ministránsokat is.

A közösen ünnepelt liturgia szépségével, tanúságot tehetünk hitünkről, együvé tartozásunkról, egyházhűségünkről.

Szeretettel hívjuk és várjuk Kedves Mindannyiukat a nagycsütörtöki székesegyházi olajszentelő szentmisére.

(részlet a 2018/III. érseki körlevélből)

Haszos infók

Főegyházmegyénkben kialakult szép hagyomány, hogy a nagycsütörtöki olajszentelő szentmisére, Gyulafehérvárra zarándokolnak a hittanosok hitoktatóikkal, valamint a ministránsok, lelkipásztoraik vezetésével.

Haszos infók

Az apostoli Szentszék felkérésére, szeretettel emlékeztetem Főtisztelendő Paptestvéreimet, hogy a nagypénteki Szent Sír persely bevételét, ebben az esztendőben is a Szentföldi Katolikus Egyházak támogatására kell fordítanunk.

Az eddigi gyakorlat alapján, a gyűjtésből származó összeget, jegyzőkönyv ellenében adják le a főesperesi hivatalokba, ahonnan továbbítják az érsekség Gazdasági Osztályára.

Hivatalunk a Nunciatúrán keresztül továbbítja rendeltetési helyére, az így begyűjtött adományokat.

Haszos infók

Krisztus Urunk megígérte követőinek, hogy soha nem hagyja őket segítség nélkül. Segítsége sokszor azokon az embereken keresztül mutatkozik meg, akiket különösképpen meghív szolgálatára. Ezek az emberek elhagyják családjukat, régi környezetüket és az isteni hívásnak engedelmeskedve keresik és követik a Mestert.

Ennek a követésnek a része a felkészülés, a képzés ideje, mely napjaink kihívásai következtében igen fontos lett, és amely hét éven keresztül folyik. Talán hosszú idő, de szükséges, mert a Mester a legjobbat várja tőlünk/Tőled.

Haszos infók

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételi vizsgát hirdet a 2018/2019-es iskolai évben induló IX. osztályának 28 helyére (fiúknak), akik sikerrel elvégezték a VIII. osztályt, magaviseletük 10-es, és 2018. szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Haszos infók

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központjának munkacsoportja idén is megszervezi az elváltak lelki hétvégéjét. A rendezvényre 2018. április 20-án és 21-én kerül sor a csíkszentdomokosi Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban „Íme, tenyeremre rajzoltalak téged.” (Iz 49,16) mottóval.

Haszos infók

A Bonus Pastor Alapítvány 2018. május 7-18. között kéthetes rövid terápiás programot szervez szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak. Várjuk azok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-, drog-, játék- vagy társfüggőségükkel terhelt életmódjukon.
Helyszín: Szentkatolna, Kovászna megye
Jelentkezési határidő: 2018.május 2.
Jelentkezni, további részletek felől érdeklődni az Alapítvány központi irodáján, a 0265-254 460 telefonszámon lehet.

Haszos infók

Az idén is megszervezzük a kántorok lelkigyakorlatos továbbképzőjét.

Erre Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban kerül sor február 5–9. között. Akik részt szeretnének venni, szándékukat január 31-ig jelentsék a Tanulmányi Ház recepcióján, a 0741–258156-os telefonszámon.

Bár minden kántor számára kötelező lenne a részvétel mégis az a kérésünk, hogy csak azok jelentkezzenek, akik komolyan tudják venni a programot.

Haszos infók

Az alábbiakban közlöm a 2018-as évre tervezett papi lelkigyakorlatok időpontjait:

  1. Nyári lelkigyakorlat a csíksomlyói Ferences Kolostorban
  • 2018.június 19, kedd déltől (ebéddel kezdődően) – június 22, péntek délig (ebéddel zárulva) tart a csíksomlyói Ferences Kolostorban sorra kerülő lelkigyakorlat. Ennek vezetője Főtisztelendő Vaslabán Csaba balatonkeresztúri plébános.

Jelentkezni a Segédpüspöki Hivatalban, vagy a Ferences Kolostornál lehet.

Haszos infók

 

A jó Pásztor végtelen kegyelméből, Paptestvéreink közül többen is emlékeznek ebben az évben pappá szentelésük 25. (ezüst), illetve 50. (arany) évfordulójára. Ezeken az évfordulókon egyházunk teljes búcsút biztosít, a szokott feltételek mellett, mind a jubiláns papnak, mind a jubileumi szentmiséjén résztvevőknek.

            Ezüstmisések (25 év):

Haszos infók

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételi vizsgát hirdet a 2018/2019-es iskolai évben induló IX. osztályának 28 helyére (fiúknak), akik sikerrel elvégezték a VIII. osztályt, magaviseletük 10-es, és 2018. szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.