Haszos infók

Szeptember 15-én a Román Görögkatolikus Ifjúsági Egyesület (ASTRU) Kolozsvár pályázatot hirdet a 2015-ös kolozsvári Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó logójának megtervezésére.

A logónak a találkozó témáját kell megjelenítenie, a személyes hivatást, a következőképpen megfogalmazva: „Boldogságkeresők” és a találkozó mottójára alapozva: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent.” (Mt 5,8)

Haszos infók

A Szentírástudomány védőszentjének, Szent Jeromosnak az ünnepéhez, szeptember 30-ához legközelebb eső vasárnapon ünnepli az Egyház a Szentírás vasárnapját. Ez idén szeptember 28-ára esik. A Szentírás vasárnapjára ebben az évben is főegyházmegyei gyűjtést rendelek el a Szentírás üzenetének terjesztése céljából. Isten Igéjének ismertetése, hirdetése elsőrendű feladatunk a lelkipásztori szolgálatban.

Haszos infók

Márton Áron Szent Mihály napján halt meg. Ehhez a naphoz kötve kezdjük el a püspök nevével címjelzett missziót, melyet sajátos módon az életéről szóló nagyjátékfilm köré építünk.

Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen. Hisszük, hogy felidézve Márton Áron személyét – a nép-egyház virágkorát – a hívő nép újrafogalmazza magát, önerőre ébred, és rátalál azokra a forrásokra, ami abban az időben éltette és összetartotta a népet: a hit, együttműködés, kölcsönösség és az egymásért érzett felelősség.

Haszos infók

 

Az őszi papi rekollekciót, melynek témája a Szórvány, a következő beosztás szerint szervezzük, a főesperesi központokban:

Haszos infók

KATOLIKUS PSZICHOLÓGUSOK ÉS TEOLÓGUSOK IV. TALÁLKOZÓJA

Meghívó

A BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM RÓMAI KATOLIKUS TEOLÓGIA KARA

és a PSYCHO-LOGOS SZAKMAI TÁRSASÁG

tanulmányi napokat rendez 2014. október 24-25-én, Kolozsváron

ÖNÁTADÁS  VAGY  ÖNFELADÁS? CSALÁD,  HÁZASSÁG,  PÁRKAPCSOLAT címmel.

Haszos infók

A szászrégeni plébánia honlapja: rkpregen.home.ro

Haszos infók

A székelyudvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház a hívek, közösségek lelki növekedését, erősödését szolgálja. Honlapjuk címe: www.szentpiohaz.ro

Haszos infók

A Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda programkoordinátort keres részmunkaidős (napi négy órás) munkára egy, legtöbb két évre a Boldogabb Családokért iskolai program egyházmegyei szintű koordinációjára. (nem helyhezkötött munka)

Haszos infók

A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) felvételt hirdet a 2014/2015-ös iskolai évben induló

IX. osztályának 28 helyére azon fiúknak, akik sikerrel elvégzik/elvégezték a VIII. osztályt, magaviseletük 10-es, és 2014. szeptember 15-ig nem töltik be a 18. életévüket.

Haszos infók

A középiskolások székelyudvarhelyi, dési és az egyetemisták részére nyitott brassói ferences kollégium után 2014 őszén a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány Kolozsváron is kollégiumot nyit egyetemisták számára – tájékoztat a rendtartomány.

Haszos infók

Alapkézés

A kar hittantanár és vallástudomány szakon nyújt egyetemi diplomát (12 ingyenes hely). Azok a hallgatók, akik ezek mellett más szakot is szeretnének végezni, magánösztöndíjat igényelhetnek.  Szociális munka iránt érdeklődők választhatnak a két előbbi képzés közül, és magánösztöndíjjal elvégezhetik a teljes szociális munkás képzést.

 

Mesterképzés

Teológia– kultúra– társadalom, illetve Pasztorális tanácsadás.

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.