Haszos infók

Megjelent a Passió - Jézus szenvedéstörténete a székelyudvarhelyi Musica Sacra Kamarakórus előadásában audió CD-n, a római misekönyv Lectionariuma szerint, magyar szöveggel, gregorián dallammal, Werner Alajos feldolgozásában.
A tervek szerint a teljes sorozat, három audio CD-ből tevődik majd össze. Minden lemezen egy szinoptikus és János evangélista szerinti passió lesz hallható.  A folytatás 2015 illetve 2016 ban a nagyböjt folyamán készül el.

Jelen kiadás tartalma: Virágvasárnap „A” /A,B,C Máté evangélista szerint, és Nagypéntek János evangélista szerint.

Haszos infók

A KALOT Egyesület 500 órából álló Lelkigondozói képzést hirdet 2014 szeptemberétől. A posztgraduális képzés a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara képzéseként működik Csíksomlyón. A lelkigondozói szakképesítést a következő szakmában dolgozóknak ajánlják a szervezők: lelkészek, szerzetesek, pedagógusok, hitoktatók, orvosok, szociális munkások, lelkipásztori asszisztensek, a civil szférában, egészségügyben dolgozók, s mindazok, akik önmaguk, kapcsolataik, családi viszonyaik és a keresztény lelkiség mélyebb megértésére törekszenek.

Haszos infók

A zarándoklat, az útra kelés igénye ma is él az emberben. A 21. században, ismételten, a zarándoklatok reneszánszát éljük, külső utakra indulunk egy meghatározott szent hely felé, ugyanakkor egy belső utat is megteszünk önmagunk belső szentélye felé. Az út mindig találkozás: Istennel, felebaráttal, önmagammal. Nem egyszer Szűz Mária, Jézus Krisztus édesanyja segít, hiszen „Az Egyház halad a történelem teljessége felé. Megy Ura elé, aki elébe jön.

Haszos infók

Weboldal születik

Alkotói weboldalt kitalálni és megépíteni bonyolult konstelláció. Jól strukturálni a főmenüket, elegendő teret és esztétikus felületet alkotni ezeken belül, egyszerre esztétikai, etikai és strukturális jellegű kihívás és feladat.

Sebestyén Péter 15 kötetes szerző, elsősorban római katolikus pap, plébános, ugyanakkor egyházi szakíró és szépíró egyszerre. Papi hivatásának második szakaszát láttatja ez a weboldal, összegezve eddigi munkásságát mutat előre.

Haszos infók

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara által szervezett Katolikus Akadémia következő előadója Marton József, aki Nagy Konstantin és a keresztények vallásszabadsága címen tart előadást április 10-én, csütörtökön este 7 órakor a kar Szentegyház (I. Maniu) utca 5. szám alatti épületének második emeleti dísztermében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Haszos infók

Nemzetközi Tudományos Teológiai Konferencia Gyulafehérváron

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Pasztorálteológiai Intézet Aula Magna-ja adott otthont az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Tudományos Teológiai Konferenciának. A tudományos értekezlet témája: Katolicitás és etnocentrizmus az Egyházban volt.

Haszos infók

Adj munkát egy tettrekész csapatnak! – ezzel a jelszóval a Caritas ismét meghirdeti hagyományos pályázatát. A július 7–13. közötti hétre tervezett akcióra azon közösségek jelentkezését várják, akik szívesen befogadnák a tábort. Pályázhatnak falvak, községek, kisvárosok önkormányzatai, civil és egyházi szervezetek, intézmények, közösségek, közintézmények. A táborban 70-100, többségében fiatal önkéntes vesz részt, akik a pályázó által kért feladatokat látják el, legyen az fizikai munka vagy közösségépítő tevékenység.

Haszos infók
 
Színes-hangos szeptember - Nemcsak a növényvilág színtobzódása miatt, hanem a tanévkezdéssel hangossá válnak az iskolák és környékük. … Jézus azért jött közénk, hogy meghirdesse Isten országát és az ő igazságát. Kinyilatkoztatta Isten szentháromságos életét, hogy általa mi Isten gyermekeiként tudjunk élni.
Haszos infók

A Gyulafehérvári Caritas munkatársakat keres:  intézményvezetőt egy újonnan induló, 16 ágyas idősotthon vezetésére (Búzásbesenyő); idősgondozót betegek, idősek időszakos otthoni felügyeletére (Marosvásárhely és környéke); egészségügyi szakápolót és idősgondozót az otthoni beteggondozásban (Petrozsény); elárusító-anyagkezelőt (Csíkszereda). Részletek a www.caritas-ab.ro/allashirdetesek honlapcímen. (caritas)

Haszos infók
  1. Nyári lelkigyakorlat Csíksomlyón a Ferences Kolostorban:
  • 2014. június 23-án déltől – június 26-a délig tart.
  • A lelkigyakorlatot P. Timár Asztrik OFM atya vezeti.
  • Jelentkezni lehet a Segédpüspöki Hivatalnál, vagy a Ferences Kolostornál.
  • A részvétel napi költsége 50 RON.

 

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.