Haszos infók

Előre meghirdetett program szerint, az adventi lelki napot a következő beosztás szerint szervezzük, a főesperesi központokban:

  1. körben:

                       – December 9-én, hétfőn                  –          Marosvásárhelyen;

Haszos infók

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szervezésében működő Katolikus Akadémia következő
előadását Xeravits Géza, a budapesti Sapientia egyetem biblikus tanára tartja november 21-én, csütörtökön este 7 órától A jeruzsálemi Templom továbbélése az ókori zsinagógák művészetében címen. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt
szeretettel várnak a kar I. Maniu (Szentegyház) utca 5. szám alatti, második emeleti dísztermébe.

Kapcsolódó: Katolikus Akadémia programja

Haszos infók

A kommunikáció a találkozás hiteles kultúrájának szolgálatában: ezt a témát jelölte ki a 2014-es kommunikációs világnap témájául a pápa.  A kommunikáció képessége az emberség lényege. Általa és a segítségével tudunk másokkal jelentéssel bíró módon találkozni, magunkat, hitünket, meggyőződésünket kifejezni. Ily módon a kommunikáció őszinteséget, becsületességet, kölcsönös tiszteletet és az egymástól tanulás iránti elköteleződést jelenti és feltételezi. Ehhez meg kell tanulni a tiszteletteljes párbeszéd művészetét.

Haszos infók

Első félév

Október 24. - Tibori Szabó Zoltán (Kolozsvár): Pillanatképek az erdélyi zsidóság életéből. A kolozsvári zsidó gimnázium

November 21. - Xeravits Géza (Budapest): A jeruzsálemi Templom továbbélése az ókori zsinagógák művészetében

December 12. - Nagy László (Kolozsvár): Isten a kvantum szinten

Január 16. - Jakabos Barnabás SJ (Marosvásárhely): A jezsuita lelkiség és Ferenc pápa

Haszos infók

 

Székelyudvarhelyen lelkigyakorlat-sorozat templombúcsú előtt

A székelyudvarhelyi Lisieux-i Kis Szent Teréz Egyházközség október 1-jén, kedden 17 órától üli védőszentjének ünnepét. Az ünnepet háromnapos lelkigyakorlat, triduum előzi meg. A szentmisék szombaton, vasárnap, illetve hétfőn esténként fél hétkor kezdődnek.

Haszos infók

Harmadik felvételi szesszió a gyulafehérvári kisszemináriumba

Haszos infók

Az őszi papi rekollekció programja főesperesi kerületenként az alábbi beosztás szerint alakul:

I. Kör

 

            – Október 7–én, hétfőn                      –          Marosvásárhelyen,

Haszos infók

• Zarándoklat október 20–29. között zarándoklatot szerveznek Csíkszereda–Székelyudvarhely–Padova–Loreto–San Gio­van­ni Rotondo–Medjugorje–Székelyudvarhely–Csíkszereda út­vo­nalon. A közel négyezer km-es zarándokút költsége: legkeve­sebb 350 euro, legtöbb 390 euro. Érdeklődni Orbán Marikánál lehet a 0754-910116-os telefonszámon. (HR)

Cikk
Idén, 2026-ban ünnepeljük a XI. Piusz pápa által bevezetett és az Egyház számára oly kedves missziós világnap századik évfordulóját. Erre az alkalomra az „Egyek Krisztusban, egységben a küldetésben” témát választottam. A jubileumi év után arra szeretném buzdítani az egész Egyházat, hogy a Szentlélekben örömmel és buzgósággal folytassa a missziós utat.
Cikk
Az elvándorlók és menekültek világnapja évről évre arra hív bennünket, hogy a migráció összetett jelenségének különféle szempontjaira irányítsuk figyelmünket. A 112. világnap témája – „Akár csak egy is e gyermekek közül” – azokra a kiskorúakra irányítja figyelmünket, akik közvetlenül megtapasztalják az elvándorlást és a menekülést.
Cikk
2026. szeptember 29-én, kedden, Szent Mihály főangyal ünnepén, főegyházmegyénk és székesegyházunk védőszentjének napján ünnepeljük székesegyházunk búcsúját.