XI. körlevél – Szent Erzsébet-gyűjtés 2015.

Szám: 1622–2015.
Árpád-házi Szent Erzsébet-gyűjtésre felhívás – 2015. november 15.
 
 
D. a J. Kr.!
 
Tisztelendő Paptestvérek, Kedves Hívek!
 
 
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa” – hívja fel figyelmünket Jézus, Szent Lukács evangéliumának 18. fejezetében (Lk18,16). 
A gyermeket éppen az jellemzi, hogy tudatában van gyermekségének. Nem tartja magát sem többnek, sem kevesebbnek. Ha valamit kínálnak neki, azt elfogadja, mert tisztában van azzal, hogy a legtöbb dolgot nem tudja még megszerezni magának. Éppen ezért átéli a rászorultságot és engedi, hogy megajándékozzák.
Az Úr Jézus a kicsinyekkel és a társadalom peremén élőkkel azonosítja magát, tekintetükből Ő néz felénk. Egy rászoruló kisgyermek szomorú tekintetében is Ő maga fordul felénk, és odafigyelésünkre vágyik. Amikor a rászoruló gyermekre figyelünk és segítünk rajta, Ő maga ajándékoz meg minket hálás mosolyával: „Bizony mondom nektek: amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). 
Aki túlságosan felnőtt, az kizárja szívéből Istent, saját maga ura szeretne lenni, és kialakul benne a „felnőtt lelkület”, amely nem veszi észre a kicsinyeket. A gyermek lelkületének kialakításával ajándékként fogjuk fel az életet és mindent, amivel az életben szembesülünk. Ez a lelkület megnyitja szívünket az ajándékozásra, az ajándék továbbadására. Ezzel a lelkülettel tekintsünk a gyerekekre, különösen azokra, akik hátrányos helyzetben vannak, és a számunkra magától értetődő ajándékok hiányában élnek.
Elmúlt évben az idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységének támogatására főegyházmegyénkből 171.296 lej gyűlt össze, amelyet hálásan megköszönünk minden jóakaratú embernek, aki adományával ehhez hozzájárult. 
Árpád–házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledve, a hátrányos helyzetű gyermekeknek, gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó programokra kérjük szíves támogatásukat (beleértve ide a fogyatékkal élő gyermekeket és fiatalokat, családsegítő szolgálat vidéki programjaiban lévő gyermekeket, családtípusú házaink gyermekeit, nappali foglalkoztatóba járó gyermekeket, roma gyermekeket stb.) 
Tisztelendő Paptestvéreket és a kedves Híveket szeretettel kérem, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék Főegyházmegyei Caritas-szervezetünk kezdeményezését.
Adományaikért ezúton is őszinte köszönetet mondunk. A jó Isten fizesse meg mindenkinek áldozatát, a maga kegyelmi gazdaságából!
 
Gyulafehérvár, 2015. november 1.,
Mindenszentek ünnepén,
 
György s.k.
érsek
 
 
A 2015. november 15-én tartandó Szent Erzsébet gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál megnyitott, RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára utalni (hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: CIF. 4562770) vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.