2012. november - Márton Áronnal a hit évében

 

Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.

*     *     *

„Krisztusban szeretett Híveim! Már a háború előtt sok szó esett a társadalom válságáról, Európa alkonyáról, a civilizáció csődjéről. A válság a háború után – kibontakozás helyett – mintha még súlyosabb és reménytelenebb szakaszba jutott volna. A gazdasági élet rendje, a társadalmak szerkezete, a nemzetek egymáshoz való viszonya összeomlófélben az általános zűrzavar képét mutatja. Mintha a világ alapjai rendültek volna meg: nyugtalan minden nép, minden társadalmi osztály, mind az öt világrész. A tudósok szerint a történelem ehhez fogható válságot nem ismer.
Ha a világ táltosainak igazuk van – és úgy látszik, az van –, ha a kaotikus kavargásban, mely körülöttünk zúg, egy új világ vajúdik, a keresztény ember nem térhet ki a helyzet megvizsgálása elől.
Nem ülhetünk ki az útszélre, hogy a zajló élet folyását kívülről figyeljük. Nem zárkózhatunk be a templomba sem, hogy azt, ami a piacokon történik, ne lássuk. Az események az életünkön mennek keresztül, tehát ami történik, nemcsak a világ dolga, hanem a mi dolgunk is. Ha új korszak van keletkezőben, mindannyiunkat közelről érdekel, hogy az új korszak milyen csillagzat alatt születik. (…)

Marosvásárhely, 1956 Marosvásárhely, 1956

Valamilyen mértékben mindnyájan felelősök vagyunk azért, ami történt, és felelősök azért, ami történni fog. A keresztény társadalmak lelkiismeretét is súlyos bűnök és mulasztások terhelik. Tartsunk tehát mindenekelőtt lelkiismeret-vizsgálatot. (…)
A világ új rendjének a sorsa közvetlen érdeke és személyes ügye mindenkinek. Természetesen nagyobb felelősség terheli azokat, akiknek a kultúra áldásaiból több jutott. A történelmi idők történelmi feladatra szólítanak, és legyünk tisztában azzal, hogy az erkölcsi alapon tervezett új rendet csak erkölcseiben megújult nemzedékek építhetik fel. A lelkiismeret-vizsgálat után tehát tartsunk bűnbánatot. Vetkőzzük le a régi embert, a gyáva és képmutató keresztényt. Elmélkedjük át az igazságosság jelentését minden vonatkozásában, és elmélkedjük át a szeretet tartalmát egész mélységében. (…)
Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! Tizenkilenc század története tanúskodik ennek a diadaléneknek a győzelmes igazsága mellett. A századok halhatatlan Királya, Jézus Krisztus őrködik a történelem hullámverésében küszködő emberiség fölött. A megsúlyosodott nehézségek között az elkövetkezendő időkben gondoljatok hittel erre. És gondoljatok a halottakra. És gondoljatok élő gyermekeitekre!”

(Elhangzott a kolozsvári Szent Mihály templomban 1947-ben Krisztus Király ünnepén, illetve megjelent 1947 évi VIII. körlevélként [Num. 771-1947].
A teljes szöveg itt olvasható.

Márton Áron kezdőoldal

Aktuális: hírek, események

14 hónap - 14 gondolat