Legfrissebb tartalmak

A Bonus Pastor Alapítvány 2016. augusztus 20–27. között utógondozói tábort szervez a Bucsinon, amelyre legalább 6 hónapja vagy az éppen befejezett terápiájuk óta józanon, szermentesen élő szenvedélybetegeket és családjukat várják. Ugyancsak részt vehetnek hozzátartozók, akik maguk vagy párjuk, családtagjuk számára keresnek segítséget. Gyerekek számára külön foglalkozásokat biztosítanak.

Vasárnapi örömhír  (Évközi 16. vasárnap) 
Isten vendégünk akar lenni. Fogadjuk őt a legnagyobb odaadással és vágyakozással. Vendégünk akar lenni, hogy megjutalmazzon önmagával. Amikor őt látjuk vendégül, igazából mi kerülünk életünk háborgó tengeréből a hőn vágyott csendes kikötőbe.     

 
A főegyházmegye híveinek lelkipásztori ellátása érdekében 2016. augusztus 1-jével személyi és területi változásokat rendelt el Jakubinyi György érsek.
 
Az alábbiakban kivonatot teszünk közzé az idei VIII. érseki körlevélből, amely a kinevezések és áthelyezések listáját tartalmazza.
 

Homoródremetén 2016. július 30-án, szombaton délelőtt 11 órától kezdődik a Szent Jakab titulusú templom búcsúja. Az ünnep szónoka Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános a szentmise keretében megáldja a Pap Zoltán orgonaépítő műhelyében felújított orgonát. A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz plébánia a leányegyházközség búcsújára gyalogos zarándoklatot szervez. A keresztalja reggel 8 órakor indul a templom elől.

A Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés kenyérsütő képzéseket szervez Gyergyószentmiklóson, a Varga Katalin utca 3 szám alatt, a volt Agrocaritas udvarán 2016. július 23-án, szombaton 9.00-17.00 óra között.
 
Képzés ára 110 lej, ha hozol magaddal valakit 95 lej.
 
A képzés alatt a következő ismereteket sajátíthatod el:
- liszt minőségének kiválasztás
- kovászolás, kelesztés
- dagasztás
- hagyományos kenyérsütés kemencében 
Szerkezetében kívül-belül megújult Homoródszentpálon a kommunizmus idejében Szent Pál apostol tiszteletére épült kápolna. A felújított istenházát 2016. július 23-án, szombaton a déli 12 órakor kezdődő búcsús szentmise keretében áldja meg Tamás József püspök.
 
2016. augusztus 25-29. között kerül sor a IX. Ferences Biciklitúrára. A FerBiT résztvevői fr. Főcze I. Bonaventura dévai ferences szerzetes vezetésével Sepsiszentgyörgyről indulnak, és Kovászna, valamint Esztelnek érintésével érkeznek Csiksomlyóra. 
Érdeklődni a kővetkező elérhetőségek valamelyikén lehet: a bonimreofm@yahoo.de e-mail címen, a 0741-940.171-es telefonszámon vagy a www.ferbit.ro honlapon. 

Régészeti feltárás a kolozsvári Szent Mihály-templomban 
Kovács Sándor főesperes plébános a Vasárnap kérdésére elmondta, hogy nagyon fontosnak tartotta a 700 éves kolozsvári Szent Mihály-templom restaurálásának elkezdését, azt, hogy „belevágjanak”. A jelenlegi régészeti és geológiai ásatások a restaurálási pályázathoz szükségesek.