Legfrissebb tartalmak

Az Egyházzenei Bizottság ebben az évben is kántorvizsgát szervez azok részére, akik a szükséges ismeretek elsajátítása után kántori oklevelet szeretnének szerezni. A kántorvizsga folyó év augusztus 29–30. között lesz a székelyudvarhelyi Szent Miklós plébánián.

Az elmúlt három évben tíz alkalommal szerveztek zarándoklatot Márton Áron püspök életútjának főbb állomáshelyeit bejárva. A tizedik zarándoklatra július 4. és 6. között került sor. Iochom Zsolt beszámolóját közöljük.

Szent Péter és Pál apostolok ünnepén három újmiséssel gazdagodott a Gyulafehérvári Főegyházmegye, egy nappal korábban pedig négy diakónust szentelt a főpásztor a székesegyházban. 

Társadalomtudományi diáktábor augusztus 23-28.
Középiskolás vagy? Érdekel, milyen módszerekkel dolgoznak a történészek? Mitől érdekes egy levéltáros munkája? Milyen módszerekkel érthetjük meg nagyszüleink, dédszüleink idejét?

A medgyesi plébánia nagytermében 2016. július 1-én, pénteken este 7 órától a felnőtt ifi keretében Hitem alakulása témakörben lesz beszélgetés.

A kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia szervezésében 2016. augusztus 12-16. között Poklainkra épülő mennyország! címmel ifjúsági tábor és lelkigyakorlat lesz Székelyszálláson.
Jelentkezni július 30-ig lehet a 0742-698.166-os telefonszámon lehet, Hajlák Attila-istván segédlelkésznél.

Vasárnapi örömhír  (Évközi 13. vasárnap)   

Az Úr Jézusnak a mai evangéliumban hallott meghívása is radikális, nem tűr halasztást. „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat, … te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Benne Isten jelenléte már nem fokozható módon megvalósul. Tehát válaszunk is azonnali és fenntartások nélküli kell hogy legyen. 

 

Isten végtelen kegyelméből a Gyulafehérvári Főegyházmegye papjai közül többen emlékeznek szentelésük 25., illetve 50.  és 60. évfordulójára.  Június 23-án, csütörtökön Gyulafehérváron,  délelőtt 11 órától hálaadó szentmisét mutattak be  az ünneplő papok a főegyházmegye érsekével a kapott kegyelmekért, a kitartás ajándékáért és minden megpróbáltatásért.

Beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató

A Keresztény Értelmiségi Kör Kolozsvár (KÉKK) június 23-án  beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót szervezett a Szent Mihály-plébánia hittantermében. A kerekasztal-beszélgetés a következő cím alatt zajlott: Keresztény értelmiségiek egykor és ma Kolozsváron (és Erdélyben) 16–18. századi „keresztény értelmiségiekkel” foglalkozó keresztény kutatók és könyveik.

A Gyulafehérvári Caritas 2016. június 26-30. között interkulturális gyerektábort szervez a Hargita megyei Siménfalván. Bővebb információ itt található.