Requiem Márton Áronért - zarándok-film

A DVD borítója"Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést az Isten adta" (1Kor 3,6). Szent Pál apostol szavai igazán találóak a 2013. július 4. és 7. között első ízben megszervezett Márton Áron zarándoklatra, hiszen valamiképp így született meg: Isten különös kegyelmének és sokak önzetlen szervezői fáradozásának, figyelmes szeretetének köszönhetően.
A négynapos zarándoklat felejthetetlen élményt jelent az 50 résztvevőnek, akik a gyulafehérvári főegyházmegye 20 és Magyarország 4 településéről jöttek. A legidősebb zarándok 91 esztendős, a legfiatalabb pedig 13 éves volt.
Zarándokolt nemcsak a test, hanem a lélek és a szellem is. Felkerestük Áron püspök életének főbb állomásait: szülőfaluját, Csíkszentdomokost, kápláni, hitoktatói és plébánosi szolgálatának néhány helyét (Ditró, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely), püspökké szentelésének templomát (Kolozsvár), börtönéveinek leghírhedtebb helyszínét, a máramarosszigeti börtönt, püspöki székhelyét és a kriptát, ahol teste nyugszik. Találkoztunk néhány közvetlen munkatársával: Csíki Dénes és Bara Ferenc egykori püspöki titkárokkal, Kacsó Júlia szociális testvérrel, az idős püspök ápolójával. Meglátogattunk két olyan templomot, amelyet Márton Áron szentelt fel – a csíkpálfalvit 1949-ben, a marosvásárhelyi Szent Imre templomot 1972-ben –, felkerestük a dési ferences kolostort, amelynek közössége Márton Áron börtönévei alatt, a legkeményebb üldöztetések közepette is hűséges maradt a szeretett főpásztorhoz.

A zarándoklatról sokféleképpen és formában fogalmazódott meg beszámoló: nyomtatott sajtótól a rádióig, internettől a televízióig. A zarándoklatra elsők között jelentkező Gulyás Lászlót kértem meg arra, hogy igyekezzen kamerájával megörökíteni a négy nap legfontosabb mozzanatait és állomásait. Elsősorban neki és Bálint fiának köszönhető az az 50 perces film, amely a "Requiem Márton Áronért" címet kapta és amely nemcsak magát a zarándoklatot foglalja össze dióhéjban, hanem igyekszik mindenkihez közelebb hozni boldogemlékű püspökünk személyét, tanítását és szellemiségét.
A zarándoklat végén úgy foglaltam össze egyetlen mondatban a négy napot, hogy megtapasztaltam, hogy Márton Áron velünk és köztünk van minden nap és "adja Isten, hogy minél többen megérezhessük és tudatosíthassuk ezt". Ezzel a gondolattal indul a film és ez vonul végig rajta. A film alcíme (zarándok-film) jelzi, hogy egy sajátságos műfajjal állunk szemben. Nem véletlen, hogy végig mintegy amatőr ecsetvonás érezhető: szándékos a filmező állvány és a profi kamera használatának mellőzése. A négy nap élményeit mintegy belülről, a zarándok szemével látjuk, egy vagyunk közülük: a zarándokok között állva hallgatjuk azt, aki hozzánk szól, a rózsafűzért imádkozó vagy éneklő csoport közepében találjuk magunkat, imbolyognak lépteink a templombelsőt csodálva, még a fejünket is beleütjük a fa lenyúló ágába, az érsekség kertjében sétálva.
Szívemből kívánom, hogy a film nézőjének, a zarándoklathoz lélekben csatlakozva, sikerüljön találkoznia Áron püspökkel, az általa ránk hagyott gazdag és értékes örökséggel. Ha szent az, aki teljesen azonosulni tud Isten akaratával, akinek az élete ezért példaadó, akkor Márton Áron valóban szent – hangzik el a film végén. Boldogemlékű püspökünkről nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy modern, huszadik századi, a való életben növekedett szent, aki megélte mindazt, amit a huszadik századi ember kénytelen volt végig élni.

Adja Isten, hogy minél többen megérezhessük és tudatosíthassuk ezt. Meggyőződésem, hogy Áron püspök boldoggá- és szentté avatása itt kezdődik s csakis innen kezdődhet. (Kovács Gergely, posztulátor)

*    *    *

Bízunk benne, hogy a "Requiem Márton Áronért" zarándok-film sokakhoz eljut. Több televíziós szolgáltatóval felvettük már a kapcsolatot, helyi és regionális szinten is, örömmel rendelkezésre bocsájtjuk a TVben sugározható minőségben készült felvételt. A film DVDn is megvásárolható a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumban valamint a Corvina Könyvesház csíkszeredai és székelyudvarhelyi üzletében (50 RON), illetve megrendelhető a rendező-operatőr-producer címén: gulyas.laszlo@hotmail.com

 

Kapcsolódó:
Részletek a filmből (trailer)
Márton Áron nyomában