Zarándoklat a természet, a csend és az ima jegyében

Harmadik napja gyalogolnak a Márton Áron Imatúra résztvevői Csíksomlyó felé. A természetben való zarándoklás és ima révén a fiatalok segítséget kaphatnak saját életük rendezéséhez is.

A zarándokok napi több órát gyalogolnak

A Szent Gellért Alapítvány és a jezsuita rend évről évre megszervezi a Márton Áron Imatúrát. Idén tizennyolcadik alkalommal biztosítanak lehetőséget a híveknek, hogy a természetben való gyaloglás során elcsendesedjenek, imádkozzanak, ezáltal pedig közelebb kerüljenek Istenhez és önmagukhoz. A gyalogtúra alatt a résztvevő fiatalok csodálhatják a természetet, gyakorolhatják a megnyugtató csendben levést, és közben rendezhetik gondolataikat – tudtuk meg György Attilától, a Szent Gellért Alapítvány ügyvezetőjétől.

Idén huszonnyolc hívő indult el július 20-án, hogy részt vegyen a nyolcnapos Márton Áron Imatúrán. Egy résztevevő érkezett Délvidékről, nyolcan Magyarországról, míg tizenhárman erdélyi származású fiatalok. Velük tart hat kísérő is, akik között egyaránt van jezsuita, segítő nővér, jezsuita jelölt és ferences nővér is – fejtette ki György.

Az előző évekhez hasonlóan a lelkigyakorlatos imatúrára idén is Szentegyházáról indultak a zarándokok, végcéljuk pedig Csíksomlyó. A több órás gyaloglást követően kedden az Almási-barlangnál szálnak meg, ahonnan az útjuk Farkasmezőn és a Szentimrei büdösön át vezet a csíksomlyói nyeregig – részletezte az illetékes. Hozzátette, a természetben való gyaloglás minden perce ima, amit átérezni igazán csak úgy lehet, ha az ember részt vesz benne.

Kömény Kamilla, Székelyhon.ro, 2013.07.22.