Az 1836-os Visitationis Decretumban az áll, hogy „Kapnikbánya eleitől ezüstbővös bányahelység 500 év óta áll művelés alatt”. A domus historia szerint a 17. század végén a lakosság zöme protestáns volt. A kevés katolikushoz, mint missziós területre, a nagybányai jezsuiták jártak ki. Hatásukra, továbbá a költözködések révén azonban szükségessé vált a katolikus hívek helybeni ellátása, ugyanis a pozsonyi királyi helytartótanács 1734-ben elrendelte, hogy az erdélyi püspök plébánost rendeljen ide. 1736-ban végül Sorger György püspök küldött plébánost Stejelitics Márk személyében. 1754-től már két káplán is szerepel, akik ellátták Alsókapnikot (1819-ig) és Erzsébetbányát (1787-ig) is, míg önálló plébániákká nem váltak. Az első, fából készült római katolikus templom a jelenlegi gajdosi temető környékén volt és tűz áldozata lett. Ezt Umilics plébános idejében kőtemplom váltotta föl a mai Tóth utcában, amelyet földrengés tett tönkre. A Kapnik-patak mederszabályozása lehetővé tette, hogy egy korábbi kohó helyén végül 1800–1803 között felépüljön Darnoczi József kanonok vezetésével a mai, népi barokk stílusjegyeket magán viselő templom, Szent Borbála, a bányászok védőszentjének tiszteletére. Ennek költségeihez a hívek 2000 forinttal és kézi munkával, a kincstári bányaigazgatóság pedig 4800 forinttal járultak hozzá.
Templombúcsú van augusztus 20-án is, Szent István királyra emlékeznek 1867-től. Alsókapnikon 1796-ban tették le az alapjait a mai templomnak egy korábbi kápolna helyére, amelyet 1869-ben már a görög katolikusokkal közösnek mondott az akkori plébános.
Az 1960-as évekig Kápolnok-Monostorra is kijárt a plébános időnként misézni, de ott időközben elfogytak a hívek. Kapnikbányán etnikailag előbb német nyelvű többség, majd szláv, végül magyar többség mutatható ki, viszont 1870-re a két Kapnik lakosságának fele román. Lőrincz Károly plébános (1857–1870) írja 1869-ben: „Jelenben a két Kapnik népessége 3280, melyből Felső-kapnikra esik 1350 róm. kat. magyar és 1050 gör. kat. román, Alsó-Kapnikra 230 róm. kat. magyar és 650 gör. kat. román. Még kb. 13 helvét és ágostai hitvallású egyén van. Zsidó már nincs.” Mivel a bányászat hozta ide az embereket, a területek tulajdonképpen a magyar állami kincstár, illetve a bányaigazgatóság tulajdonát képezték. Legnagyobb része ma is állami terület. Így a kincstár, a bányaigazgatóság, illetve a kegyúri rendszer kialakulásával ez volt a plébánia kisegítője az apróbb dolgoktól kezdve a nagyobb javításokig, beszerzésekig. Az ateista rendszerig viszont a templomszerető bányászok is derekasan felkarolták annak ügyét. Szükség is volt rá, hiszen két kápolna is épült közben, Alsókapnikon és Felsőkapnikon is (a magyar millennium emlékére) templomjavítások voltak, és több plébániaépülete is volt időközben az egyházközségnek. Már az 1700-as évek végén nyomai voltak az oktatásnak a községben. Eleinte csak bérelt épületben folyt a tanítás, mígnem 1862-ben megállapodott, ugyanis a kincstár felépített egy egytermes iskolát. Azonban sem a terem, sem az egyetlen tanító nem volt elég a már akkor 287 római katolikus iskolakötelesre és a kb. 10 görög katolikus iskolába járóra. Ez volt az egyetlen iskola a településen, bár később az alsókapniki plébániaépület melletti tanodáról is szó esik. Mivel a kegyúr nem volt hajlandó a további tanügyi terheket vállalni, az iskolát átengedték a köz számára, s két tanítója lett. 1876-ban pedig állami, magyar tannyelvű elemi népiskolává vált, 4 tanítóval. A település szétszórtságának megfelelően elég sok temető alakult ki. Ezekből 4 (két rótai és két gajdosi) a felső részt, és többek között 2 az alhandali katolikusokat is szolgálja. Egyházi temetőnek a rótai és gajdosi számít.