Kerelőszentpál község egyike azon eredeti ősrégi magyar falvaknak, amelyet a betelepülő magyarok az ősrégi Küküllő megyében alapítottak ezelőtt kb. 1000 évvel. A Szentpál elnevezés keresztény eredetű. A falvak elnevezésénél az volt az ősmagyaroknál a szokás, hogy amelyik szent tiszteletére építették valamely faluban a templomot, azt a falut is annak a szentnek a nevéről nevezték el. Szentpálon a templom Szent Pál tiszteletére épült, azt „Ecclesia Sancti Pauli”-nak nevezték el, s ezen a néven szerepelt az 1332-es vatikáni tizedjegyzékben is: „ad S. Paulum”. Így nevezték nemcsak az egyházat, a templomot „ad Sanctum Paulum”-nak, hanem az egyház melletti telepet, falut, községet is latinul „Ad Sanctum Paulum”-nak, magyarul később Szent Pálnak, és a szomszéd Kerelőről Kerelőszentpálnak. Kincstári birtok volt, és ősidőktől fogva jobbágyfalu, mert 1848-ban is mint ilyen létezett és mint ilyen szabadult fel. Az erdélyi egyházmegye egyik legrégibb plébániája. 1332-ben már rendezett plébánia volt, és plébániatemplommal rendelkezett. Egészen pontosan nem lehet tudni, hogy mikor épült a templom, de jelenlegi formáját 1741-ben kapta, amikor szentélyét átépítették barokk stílusban, meghagyva néhány román kori elemet. A reformáció idején a templom is református lett, de 1740-ben Haller Gáborné Károlyi Klára visszavette a katolikusoknak. Szép, barokk kapuja Szent Péter és Szent Pál szobrával 1741-ben készült. A mai templom értéke a pócsi Mária-kép, melyet 1737-ben a Haller család készíttetett, miután a török támadásból megmenekültek. Kerelőszentpál várát és annak kastélyszerű emeletes részét 1610. április 29-én kezdte építtetni hallerkői Haller István. 1750-ben III. Haller Gábor újjáépíttette a kastélyt. Jelenleg ennek az épületnek csak a romjai láthatók. Ettől délkeletre terül el az a róna, ahol Báthori István 1575. július 8-án végképp leverte Békés Gáspárt, versenytársát a fejedelemségben. 1868. május 8-án a Szentpálon végigvonuló nagy jégvihar annyira megrongálta a kastély, a templom és a plébánialak északi oldalán a cserepeket, hogy csak egyharmada maradt meg. A tönkretett épületrészeket Haller Ferenc és Ignác állíttatták helyre. Haller Ferenc 1869-ben helyreállíttatta a kántori házat, és az iskola épületét egy osztállyal és egy szobával megtoldotta. Még néhány adat a falu életéből:
Az 1871. évben megépítették a kápolnadomb alatt húzódó vasútvonalat.
Az 1885. április 7-én keletkezett tűzvészkor a falu nagy része a lángok martalékává vált. Az újjáépítésnél a házakat nem az út mellé, hanem sokkal bennebb építették viszsza, ezért van a két házsor olyan távol egymástól. 1887-ben felépült az iskola és a kántori lak Haller György költségén. 1888-ban felépült a plébánia épülete is, ugyancsak a gróf költségén, aki a továbbiakban magára vállalta a templom, a plébániális ház, a melléképületek, az iskola, az ugrai kápolna javítási kiadásait. Berendezést biztosított a plébánia, az iskola és a kántortanítói épületek részére. A helyi görög katolikusok számára templomépítésre helyet és támogatást kínált fel.
Haller István, az élő utódok édesapja a szövetkezeti mozgalmat karolta fel. Mint az Erdélyrészi Hangyaszövetkezet elnöke azon fáradozott, hogy minden faluban létesítse nek termelő- és értékesítő szövetkezeteket a falvak lakosságának megsegítésére. Felesége a népviseleti hagyományokat elevenítette fel a helyi nőszövetség életre keltésével. Az 1919 után bevezetett agrárreform megtizedelte a nagybirtokosokat, és így a hitközség a Haller családban elvesztette „kegyurát”, aki által évszázadokon keresztül mentesítve volt az egyházi és iskolai terhektől. 1946. október 28-án Ferencz András plébános átvette Brandner Sándortól a kerelőszentpáli plébánia vezetését. Novemberben az egyházközségben oltáregylet alakult, decemberben lelkigyakorlatokat tartottak mind az anyaegyházban, mind pedig a filiákban. Harmath Ferencet megválasztották kántornak és második tanerőnek. A plébánia átvételekor nem volt egyháztanács, Haller István főgondnok és három direktóriumi tag vezette az anyagi ügyeket. 1947-ben püspöki engedéllyel egyháztanácsot választottak, id. Lőrincz János lett a gondnok. Ebben az évben a plébánost az általa használt harminchét hold földterület miatt kulákká nyilvánították. 1948-ban az 1500-tól működő egyházi iskolákat államosították. 1949-ben államosították a nagybirtokokat. Haller Istvánt kényszerlakhelyre utalták, birtokait állami gazdasággá alakították. A plébános állami fizetését megvonták. Püspöki engedéllyel az egyházközség földbirtokát a helyi gazdasági szakszervezetek kapták meg. 1950-ben a faluban megalakult a kollektív gazdaság, a helyi hatóságok pedig lefoglalták a plébánia irodáját és ebédlőjét az új iskolaigazgató részére. 1953-ban a plébános minisztériumi támogatást kért a kerelőszentpáli templom felújítására. A búzásbesenyőiek sekrestyét építettek, a marosugrai templomot kifestették. A hittanórák megtartását az állandóan változó iskolai tanrend nehezítette, ennek ellenére a hitoktatás folyamatos volt, és Petres Kálmán főesperes 1962-ben 420 fiatalnak szolgáltathatta ki a bérmálás szentségét. 1969-ben templomfelújításokra került sor Kerelőszentpálon és Marosugrán. Az 1970-es árvíz jelentős pusztítást végzett a faluban. 1971-ben ünnepélyes gyászmisén emlékeztek meg a Münchenben elhunyt Haller Istvánról, az egyházközség egykori patrónusáról és főgondnokáról.
Marosugra 1376-ban Wgra néven jelentkezik az oklevelekben. 1587-ben Ugraként említik. Mivel a 14. században már ismert, és a 18. században református anyaegyház volt, feltételezhető, sőt bizonyos, hogy a középkori katolikusok utódai a reformátusok. E század elején is református az anyaegyház. A római katolikus hívek temploma aránylag új, 1942-ben épült Haller István hathatós anyagi támogatásával.