Az egyházközség alapításának ideje bizonytalan, a falu nevét, valamint a templom védőszentjét tekintve 12–13. századi lehet. A török és tatár dúlás idejében mind a templom, mind a papilak leégett. A hagyomány mindig anyaegyháznak tartotta. Oroszhegy mint filia tartozott hozzá. A Székelyföldre jellemző paphiány ideje alatt licenciátusok vezették a plébániát. A századok folyamán sok lelkes, buzgó papja volt a falunak, akik híveik sorsát mindig szívükön viselték. Szabó János 1918-tól vette át a plébánia vezetését. Ebben az időben a székely lányok arra kényszerültek, hogy Erdély városaiba menjenek szolgálni, ami erkölcsileg nem mindig volt hasznos számukra. Hogy otthon tartsa a lányokat, Árkosi Lajosné felkérte kolozsvári ismerősét, hogy tanítsa meg a lányokat a csipkeverésre. Rövid idő alatt nemcsak az országban, de külföldön is híressé vált a szentkirályi vert csipke. Jó kereseti lehetőségnek mutatkozott, s egyre kevesebb lány hagyta el a falut. Székelyszentkirály ma is élő egyházközség. Mindig több volt a keresztelés, mint a temetés. Áldozatvállaló hívek lakják. Azonban az ún. demokrácia itt is érezteti hatását: a közömbösség, a vallási lanyhaság is megtalálható az egyházközségben.