Csütörtökön indul az alfalvi keresztalja

Évszázadok óta hagyomány, hogy a Csíksomlyói Búcsú zarándokainak sorában a gyergyóalfalvi keresztalja halad az élen, ők az elsők, akik megérkeznek a Szűzanya lábához. Ez idén sem változhat, illetve annyiban, hogy a búcsújárók Alfaluból a szokásosnál egy nappal korábban, már csütörtökön elindulnak.
Csütörtökön reggel hétkor gyülekezik a gyergyóalfalvi keresztalja a legelső zarándoklatot vezető lelkész, István pap szobránál, fél nyolckor pedig ismét nekivág a hatvan kilométeres gyalogútnak, melynek végcélja Csíksomlyó, a búcsú.

A gyalogos zarándoklat hagyományának újraindítója, Balázs József festőművész elmondta, ebben az évben mintegy nyolcvan alfalvi követi a keresztet Mária lábához, a hozzájuk csatlakozókkal pedig mintegy száz-százhúsz fő érkezik meg a somlyói nyeregbe a keresztaljával. Hogy kik ők? Balázs József reményei szerint olyan személyek, akik lelkileg is megérettek, felkészültek az út fáradalmait elviselni, és méltósággal megfelelni a zarándoklat szellemének. A zarándokoknak nincs nevük. Ők ilyenkor nem Kovács Jánosok vagy Katalinok, ők a községet képviselik. Ahol elhaladnak, ott ők Alfalut, vagy Csomafalvát, Újfalut jelentik, azt a falut, amelynek zászlaját viszik – erre évről évre felkészítik őket a zarándoklat vezetői. Ennek a felelősségnek is meg kell felelni – mondja Balázs József.

Idén a szokásoknak megfelelően több magyarországi zarándok is az alfalvi keresztaljához csatlakozik, Csomafalváról körülbelül huszonöt fő, Újfaluból ennél kevesebben teszik meg a gyalogutat Csíksomlyóig. A Mária-út zarándokai is az alfalvi templomi zászlók alatt vonulnak majd.

Az útvonal

Indulás Alfaluból fél nyolckor, majd Csomafalva, Újfalu következik, innen a mezei úton a Katorzsa emlékműhöz érnek, majd rövid pihenő és ima után Vasláb felé haladnak tovább. Innen nekivágnak a Csíkmagasának.
Idén a mára valamennyire járható állapotba hozott, Felcsíkot Gyergyóval összekötő régi úton érnek el a Csíkkarcfalva fölött magasodó hegyre. Itt pillantják meg először a Somlyó-hegyet, itt mindig felhangzik a Mennyek királyné asszonya kezdetű ének. A búcsús zarándokok Karcfalván éjszakáznak, a helyi közösség által biztosított szállásokon.

Karcfalváról általában hajnalban, négykor vágtak neki az útnak, de most tovább pihenhetnek a zarándokok. Reggel nyolc óra körül lesz a továbbindulás, hiszen most nem kell még ezen a napon, és mindenkinél korábban Csíksomlyóra érkezni. Úgy számítják, ebédidőben Csíkrákoson lesznek, délután pedig a megszokott pihenőhelyen, a taplocai iskolában.

Az előrehozott zarándoklat-kezdetnek köszönhetően lesz idő arra, hogy délután a Csíksomlyói kegytemplomban köszöntsék Máriát. Taplocán éjszakáznak, és szombaton délelőtt, kipihenten vezethetik a búcsúsok seregét a nyeregbe. A hagyományoknak megfelelően az útvonalon minden templom harangzúgással köszönti az alfalvi keresztalját. A hazaúton minden templomot körüljárnak, az ünneplő helyiek pedig szívesen látott vendégként fogadják a hazatartó búcsúsokat. Úgy tervezik, vasárnap hét óra előtt, az esti szentmisére érkeznek vissza Gyergyóalfalu templomához.

Mit vigyen magával a zarándok?

Elsősorban méltóságos, ünnepi lélekkel rendelkezzen – mondja Balázs József. Az úthoz két csomag kell, az egyiket, amiben az ünneplő viselet is van, a szekerek viszik. A zarándok zsákjában legyen egy esőköpeny, hideg idő esetére pulóver. A hatvan kilométeres útra a legkényelmesebb egy kitaposott, mindennapi használatú sportcipő. Túrabakancs a közhiedelemmel ellentétben semmiképp nem ajánlott, az aszfalton való gyaloglás közben felsebzi a lábat.

Az útra természetesen élelem is kell, Balázs József mindenkinek azt ajánlja, hogy ez ne legyen más, mint annyi tepertős pogácsa, amennyi a zsákban elfér. Tápláló és könnyű súlyú, nem kell hozzá evőeszköz, savanyúság. Természetesen egy darabka szalonna sem árt, ha sütögetésre kerülne sor. Vizet ne cipeljen sokat a zarándok, hiszen a kis kulacsot bármikor újra lehet tölteni az útba eső forrásoknál.

Balázs József szerint a zarándokcsoporthoz bárki csatlakozhat, aki úgy érzi, méltósággal teljesítheti a búcsújárás hosszú kilométerjeinek kihívásait. Nem csak katolikusok, hanem reformátusok és más vallásúak is szívesen látott társak a gyalogúton, hiszen a Csíksomlyói búcsú már túlnőtte a vallási kereteit, mára magyarságtudatot erősítő eseménnyé vált. Előzetes bejelentkezésre sincs szükség, aki nekivág a „lelki kalandnak”, az legyen ott csütörtökön reggel hétkor a keresztalja gyülekezőjén.
Gergely Imre, székelyhon.ro, 2011. június 7.