Ozsdola

Szent Mária-Magdolna, plébánia
Elérhetőség
Postacím: 527125 – Ojdula, nr.198., jud. Covasna
Tel: 0267-346.531

Szolgálatot teljesít:

Ft. Jakab-Fancsali Kálmán, plébános, címzetes esperes
Vajda Alpár, kántor

1332-ben plébániatemploma volt. A tizedjegyzékben Isdula, Uzdula, Odula, 1567-ben pedig Osdola néven szerepel. A hagyomány szerint a jelenlegi plébánia alapítója Basa Miklós volt, ő építtette gótikus stílusban a régi templomot, és adományozta a papilak és a kántori lak belső telkeit. A régi templom az 1802. október 2-i földrengéskor összeomlott.
1817–18-ban új templomot építettek Ráduly Ferenc plébános idejében. A különálló torony 1834-ben épült Fejér Antal plébános buzgólkodása folytán. 1984-ben, Jakab Fancsali Kálmán plébános idejében kibővítették a templomot úgy, hogy új hajót kapott, a régi templom kereszthajóként maradt meg. Az ekkori falvizsgálat szerint a régi templom szentélye és hajója egyszerre épült. Mindkét részbe beépítették a régi templom gótikus stílusú faragott köveit. A falból ekkor került elő az egyetlen kőből faragott keresztelőmedence. A századok hosszú során az ozsdolai plébániához tartozott Kézdimartonos, de 1873-ban elvált Ozsdolától és a berecki plébánia fi liája lett. A plébánia régi épülete helyett 1903-ban új plébánialak épült, amelynek megsegítésére Gróf Mailáth Gusztáv Károly püspök 8000 koronát adományozott.
Kishilibben a romatelepen 1978-ban hozzáfogtak egy kápolna építéséhez. Az építkezést az akkori hatóság leállította, és csak 1990-ben fejezhették be.

Örökös szentségimádási nap: november 15.
Szentmisék: vasár- és ünnepnapokon 10,30 és 18 órakor. Hétköznap: hétfo, kedd, csütörtök, szombat 7,30, szerda és péntek 18 órakor