A GYULAFEHÉRVÁRI FŐEGYHÁZMEGYE PASZTORÁLIS TERVE
2013–2014
Legfrissebb tartalmak
Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
* * *
Az elkötelezett hit

Családunk felajánlása Mária szeplőtlen szívének
A kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) lesz a házigazdája a 2013. november 8–10. között zajló OKET-nek. A rendezvény immár hagyományosnak mondható az erdélyi egyetemi lelkészségek körében, így a szervezők a régió legtöbb nagyvárosából számítanak résztvevőkre.
Kolozsvárról közvetít római katolikus szertartást a Duna
A kolozsvári Szent Mihály-templomban október 13-án ünnepi szentmisét mutattak be Márton Áron püspök tiszteletére. A szertartáson felcsendült Bács Lajosnak a szentéletű püspök emlékére komponált műve. A Duna a jeles eseményt vasárnap közvetíti.
Dávid Gyula irodalomtörténésznek életútja elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztjét adományozta Áder János magyar köztársasági elnök. A kitüntetést október 23-án az 1956-os magyar forradalom 57. évfordulójára szervezett kolozsvári ünnepségen adta át neki Balogh Zoltán, Magyaroroszág Emberi Források Miniszériumának vezetője. A kitüntetettet méltatta Magdó János főkonzul és Egyed Emese irodalomtörténész. Az augusztusban 85. évét betöltött Dávid Gyula a magyar irodalomban kimagasló szervezőtevékenységet folytatott, a közösségért pedig politikai börtönt is szenvedett.
Angi István zeneesztéta a kolozsvári Zeneakadémia díszdoktora lett
Már-már azt hinnénk, a mai világ nem alkalmas a szépre, s nincs fogadóképesség, érzékenység és nyitottság a jóra és az igazságra. Ezt véljük magunk körül látni, ezt sulykolják úton-útfélen, nem csak a média különféle csatornáin, de magunk között is erről beszélünk...
- ‹ előző
- 224 / 356
- következő ›