Történelmi tény, hogy a honfoglaló magyarságnak volt egy világot megtartó istenasszonya; a Boldogasszony. Ez a hit sikeresen találkozott a római rítusú keresztény egyház Szűz Mária-tiszteletével. A kereszténnyé vált magyarok őszinte áhítattal tisztelték a Szent Szüzet, ahogyan ők nevezték – a Boldogasszonyt. Így tehát országalapító Szent István királyunk nagyon bölcsen hagyott ránk, magyarokra (és nem csak) egy minden világi harcon, küzdelmen és érdeken felül álló mennyei pártfogót. A Boldogasszony a fölénk boruló kék éggel mint palástjával védelmezi nemzetünket. A neki felajánlott ország ugyanakkor a keresztény hithez való hűséget is jelentette. Úgy tudjuk, hogy István király gondviselésszerűen éppen augusztus 15-én, Szűz Mária mennybe felvételének napján halt meg. Ennek az ünnepnek az előfutára az Istenanya Mária napja volt augusztus 15-én, amelyet egy jeruzsálemi olvasmányos könyv örmény fordításának tanúsága szerint már az 5. század közepén megtartottak. Ez az általános Mária-ünnep hamar átalakult Mária „mennyei születésnapjának”, azaz hazatértének, elszenderülésének ünnepévé.